Eb-n is szerepelt

2021.08.11. 10:58

Ukrán válogatott középpályást igazolt a Vidi

Szombat este a Gyirmót vendégeként folytatja a bajnokságot a Mol Fehérvár FC labdarúgó csapata, mely gárda ukrán válogatott középpályással acélosította meg keretét.

Ferencz Balázs

Fotó: molfehervarfc.hu

Megállapodott a belga RSC Anderlecht alakulatával a Mol Fehérvár FC, s így a Vidiben futballozik tovább a 14-szeres ukrán válogatott Jevhen Makarenko.

A 186 centiméter magas, harminc esztendős középpályás Kijevben született, a Dinamóban nevelkedett, a felnőttek között a második ligában szereplő tartalékcsapatban mutatkozott be a 2010/2011-es szezonban. Az ukrán élvonalban a Goverla játékosaként debütált. 2013 és 2017 között a Dinamo Kijev első csapatát erősítette, kétszer nyert ukrán bajnoki címet, és két alkalommal volt tagja a kupagyőztes csapatnak. Játszott a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is.

2017-ben légiósnak állt, Belgiumba igazolt, a KV Kortrijk játékosaként 68 tétmérkőzésen 3 gól és 4 gólpassz fűződött a nevéhez. Az Anderlecht megvásárolta a játékjogát, a lila-fehéreknél 20 mérkőzésen 2 gólpasszt adott. Kölcsönben tért vissza a Kortrijkba, legutóbb 30 tétmérkőzésen talált be háromszor, s egy gólpasszt osztott ki. Főként védekező középpályást játszott.

Makarenko az ukrán felnőtt válogatottban 2014-ben az Egyesült Államok ellen debütált, majd Andrij Sevcsenko irányítása alatt vált az ukrán keret rendszeres tagjává. A nyári Európa-bajnokságon Svédország és Anglia ellen is pályára lépett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában