kosárlabda

2021.08.30. 16:30

Nyílt edzéseket tartanak az Albások

Augusztus 31-én, kedden és egy héttel később is várja a drukkereket az Alba Fehérvár kosárcsapata, a 18 órakor kezdődő edzésen.

Horog László

Dejan Mihevc vezetőedző elégedett a fiúkkal

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az Alba hat felkészülési mérkőzést vívott az elmúlt két és fél hétben, a folytatásban is edzőmeccset vívnak itthon és idegenben, a szeptember 22-én kezdődő bajnoki szezont megelőzően. A kék-fehérek Pakson indítják a bajnokságot, majd a bajnok Falcót fogadják.

A következő idényre érvényes bérletek árusítását szeptember 13-án kezdik a Gáz utcában, ám addig is lesz esemény az Alba Regia Sportcsarnokban. Augusztus 31-én, kedden, valamint egy héttel később, szeptember 7-én is várják a drukkereket a lelátóra, mindkét alkalommal 18 órától nyílt edzést vezényel Dejan Mihevc vezetőedző. Edzőmeccsen szeptember 15-én, az osztrák élcsapat, az Oberwart Gunners ellen tekinthetik meg a fiúkat a szurkolók, azon a derbin is kinyitják a kapukat.

Dejan Mihevc vezetőedző elégedett a fiúkkal
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az eddigi edzőmeccsek váltakozó sikerrel zajlottak, a lengyelországi Torunban vívott nemzetközi tornán két vereséget szenvedtek, majd 19 pontos különbséggel verték itthon a Kecskemétet, aztán nyolc ponttal kikaptak a horvát Cibona Zagreb elleni derbin, a déli szomszéd fővárosában. A múlt hétvégén a szlovén ezüstérmes, a nemzetközi porondon rendszeres szereplő, jó erőkből álló Krka Novo Mestóval találkoztak, a fehérváriak 77-68-ra, majd 101-97-re nyertek. A meccseket sérülés miatt kihagyta Mulalic, Steele, valamint Awogbemi.

– Hasznos volt mindegyik mérkőzésünk, igyekeztünk úgy ellenfeleket választani, hogy más kosaras kultúrából érkező élcsapatokkal találkozzunk. Haladunk, készen leszünk a szezon kezdetére – közölte Dejan Mihevc vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában