foci

2021.05.10. 22:46

Arannyal felérő ezüst – Szolnoki Roland újabb történelmi siker részese lehetett

A szakadékból tudott kitörni a Puskás Akadémia és meg sem állt a bajnoki ezüstéremig. A csapatkapitány, ­Szolnoki Roland a Vidivel három bajnoki címet nyert, de a második hely megszerzését úgy élte meg, mintha a tabella tetején végzett volna csapata.

Németh Krisztián

Szolnoki Roland (a serleggel): „A mi erőnk a csapategység, a családias légkör”

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Máris visszahívlak, csak a feleségem keres, mert nem tudja hol várom az autóval – mondta a vonal végén a Puskás Akadémia „csékája”, aki kihasználva, hogy nincs edzés, délelőtt segített a nejének.

A Székesfehérváron élő 29 éves hátvéd aktív részese a klub legnagyobb sike- reinek, a tavalyi bronznak és az idei ezüstnek. Azért most annak is örül, hogy többet ­lehet a feleségével és a gyermekével.

– Mindenkinek hatalmas kő esett le a szívéről, hiszen az elmúlt mérkőzésen nem tudtuk hozni a pontokat. Végre szurkolók előtt tudtunk játszani, ott lehettek a családtagok is, minden adott volt ahhoz, jó eredményt érjünk el! Már a tavalyi bronzérem is olyan volt, mintha arany lett volna, és megint ilyen érzésem van.

Ősszel aligha voksoltunk volna közfelkiáltással a PAFC sikerére…

– Az első forduló előtt egy nappal kiderült, hogy több mint tíz játékosunk megfertőződött koronavírussal, az Európa-liga selejtezőjének ificsapattal kényszerültünk nekivágni, majd ugyanez a fia­tal csapat két győzelemmel kezdte a bajnokságot. Aztán belekerültünk egy olyan negatív sorozatba, amiből nehezen tudtunk kijönni, viszont kapóra jött a válogatott szünet, ekkor rendeztük a sorokat, onnantól kezdve beindult egy nagyon komoly széria. Kiegyensúlyozott volt a csapat. A Paks elleni vereség sorsdöntő volt, ezután fel tudtunk állni a mély szakadékból. A mi erőnk a csapategység, a családias légkör, egy hullámhosszon van az egész csapat. Sok ember dolgozik azért, hogy jól szerepeljünk!

Szolnoki Roland (a serleggel): „A mi erőnk a csapategység, a családias légkör”
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Vitán felüli, hogy a vezetőedző Hornyák Zsolt személye garancia a sikerre: két év alatt két nagy sikert ért el a Pus­kással.

– Egy erőskezű, őszinte, karakteres edzőnek tartom, aki mindig szemtől szembe megmondja nekünk a frankót. Ez a tiszta, ha mindig elmondja a negatív véleményét is, hiszen nem vagyunk már kisgyerekek, akiket dédelgetni kell.

Bizonyos szempontból pikáns a helyzet, bár nem új keletű. A PAFC-ban nevelkedő, Felcsúton is sikeres labdarúgó jóbarátjával, a Sóstóról szezon közben kölcsönbe kerülő Géresi Krisztiánnal együtt vívta ki az ezüstöt.

– Jó kapcsolatban vagyok az egykori fehérvári játékostársaimmal, a vezetőséggel és a szurkolókkal. Bárkivel bármikor találkozom a városban, mindig beszélünk pár szót. Sok szurkoló követi a pályafutásomat, ami jólesik. Nagy dolog, hogy egy nagyon erős Vidit meg tudtunk előzni!

A következő három hétben a hagyományos értelemben vett családi légkör várja „Szoszót”, felesége és gyermeke. 14 nap teljes pihenőt kapott az ezüstérmes csapat, de a harmadik héten már egyéni edzéseket kell végezniük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában