Foci

2021.04.13. 21:57

Vegyesvágott, Fradi-verés – Ötven százalékos mérleggel zárták a fordulót a fehérvári fiatalok

Két győzelem mellett kétszer osztoztak a pontokon, kétszer pedig alulmaradtak a Mol Fehérvár FC bajnoki rendszerben versengő utánpótlás csapatai. Ami igazán fontos: a Ferencvárost legyűrték az U17-esek.

Ferencz Balázs

Tóth Tamás Vid a fehérváriak ígéretes tehetsége duplázott a Fradi ellen

Fotó: molfehervarfc.hu/SZB

A korábbi kiváló szélső, Simek Péter dirigálta U17-es gárda első győzelmét zsebelte be az U17-es bajnokság „A” csoportjában. Ráadásul a diadalt még inkább ízesíti, hogy a fehérvári fiatalok a Ferencvárost győzték le a hetedik fordulóban. Igaz, a Fradi ebben a korosztályban sereghajtó, de ez mit sem halványít a Vidi sikerén. A piros-kék együttesből kiemelkedett az a Tóth Tamás Vid, aki már az NB III.-as együttesben is bemutatkozhatott. A klubhűséget nevében és szívében is hordozó támadó először a 19. percben bólintott a hosszú sarokra egy remek bal oldali beadás nyomán, majd Ulrich válaszát követően a 61. minutumban tett pontot a párharcra, egy eladott labdára startolt rá, s 14 méterről lőtt könyörtelenül a léc alá. Vagyis Tóth Tamás Vid duplájával nyert a Fehérvár, s ötödik a tabellán.

Mol Fehérvár FC U17 –FTC U17 2-1 (1-1)

A bajnoki csatározások másik három fehérvári pontját az U15-ös együttes szállította. A 15 év alattiak a pontvadászat 23. fordulójában fogadták a Diósgyőri VTK-t. A korábban szintén a Sóstói Stadionban hétről-hétre gyepre lépő, a Vidi-hívek által akkori hosszú fürtjei miatt Zsuzsinak becézett középpályás, azaz Zimmermann Tamás együttese Csala, Németh Péter valamint Király Dominik góljaival magabiztosan győzte le az alsóházi Diósgyőri VTK-t. Sikerével a Vidi megerősítette 6. pozícióját a tabellán.

Tóth Tamás Vid a fehérváriak ígéretes tehetsége duplázott a Fradi ellen
Fotó: molfehervarfc.hu/SZB

Mol Fehérvár FC U15 –DVTK U15 3-1 (1-1)

Az U16-os együttes is a DVTK-val találkozott a B csoport 7. körében. A miskolci derbin a hazaiak szereztek vezetést a 38. percben. Küzdöttek a fehérváriak az egyenlítésért, ami össze is jött, de nem piros-kék lábról pattant a labda a Diósgyőr kapujába. Sebestyén öngólja kellett az egy pont elrablásához. A Vidi U16 a hatodik helyen áll.

DVTK U16 – Mol Fehérvár FC U16 1-1 (1-0)

A bajnoki rendszerben versenyző legkisebb korosztály, az U12-esek szereztek még pontot a hétvégén. A pontvadászat Dél-Nyugati csoportjában a Siófoki Bányászt fogadták Csrepka Tamás tanítványai a 15. fordulóban. A Vidi itt továbbra is veretlen, a tabella második helyén álló Balaton-partiak sem lepték meg őket. A gól nélküli döntetlennel továbbra is fölényesen vezetik a bajnokságot.

Az U19-esek küzdöttek, de nem volt esélyük
Fotó: molfehervarfc.hu/SZB

Mol Fehérvár FC U12 – Siófoki Bányász SE U12 0-0

A Horváth Zoltán vezette U14-es együttesben Csucsánszky góljára kettővel felelt a DVTK a 23. fordulóban.

Mol Fehérvár FC U14 – DVTK U14 1-2 (1-1)

A B csoport harmadik helyéről várta a Puskás elleni rangadót a Vajda Gusztáv irányította U19-es csapat, de a felcsútiak 5-0-s sikere helycserét hozott.

Puskás AFC U19 – Mol Fehérvár FC U19 5-0 (2-0)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában