a győriek ellen

2021.04.30. 10:23

Szombaton kezdődik az amerikaifutball-bajnokság a First Fielden

Május elsején 15 órakor a Győr Sharks ellen a First Fielden megkezdi az élvonalbeli magyar amerikaifutball-bajnokságot a címvédő ­Fehérvár Enthroners. A csapat irányítója, Gombos Bence nem lehet ott a nyitányon.

Németh Krisztián

Fotós: Kricskovics Antal

Fotós: Kricskovics Antal

Az a furcsaság esett meg az Enthroners csapatával, hogy játék nélkül közel két évig volt a HFL címvédője. Ennek persze még ők maguk sem tudnak örülni, mivel az előző szezont a koronavírus-járvány miatt elkezdeni sem lehetett. Ebben a szezonban is a fehérvári csapat a legnagyobb esélyese a bajnoki címnek, annál is inkább, mivel a pandémia gazdasági hatásai a hazai mezőnyt is megviselték, és összesen négy gárda száll harcba a 2021-es bajnokságban.

Néhány hónapja kezdte meg a felkészülést az együttes az új edző Jaime Hill vezetésével, a bajnokság kiírását követően már a pályás edzésekre is lehetőséget biztosítottak a jogszabályok.

Végre visszatér az élet a pályára is
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap-archív

A nyitány nagy hiányzója Gombos Bence lesz. Az irányítót kórházban vizsgálják, egyelőre nincs hír a pontos diagnózisról, annyi biztos, gyengélkedésének nincs köze a koronavírushoz.

Bencén kívül mindenki hadra fogható. Jön tehát szombaton a bajnoki rajt a HFL-ben a Győr ellen, majd vasárnap a fehérváriak második csapata a Divízió II – a harmadik vonal – tagjaként Kaposváron mérkőzik.

Ausztriában a legfelső két osztály küzdelmei megkezdődhetnek, de a harmadik vonal, amelyben a Fehérvár is vitézkedik, csak ősszel rajtol.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában