Frissen Fejérből

2021.04.16. 08:00

Szélig Viktor szerint felemás szezont zártak a hokisok

Az alapszakaszt a dicséretes harmadik helyen zárta, majd a középszakaszra és a rájátszásra elfogyott a Hydro Fehérvár AV19 hokicsapata. A hazai kupadöntőt is elbukták, Szélig Viktor nem elégedett.

Horog László

A Fehérvár a remek alapszakasz után elhasalt a Bécs elleni negyeddöntőben

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Vegyesek az érzéseim, a bajnokság eleje teljesen pozitív volt, látványos hokit játszottunk és nagyon sok gólt lőttünk, a meccseken domináltunk. Azonban a középszakasztól, januártól kezdődően visszaesett a teljesítményünk, az idény befejezése pedig végképp nem volt olyan, amilyennek előzőleg elképzeltük. A szezon egészét tekintve, úgy gondolom, léptünk előre, jó az irány, de sok dolgon javítani szeretnénk és kell is – mondja az általános igazgató, aki az ötödik szezonját töltötte a koronázóvárosban.

Az első idénye, elmondása szerint az ismerkedés jegyében telt, nem a várt eredményeket hozta, a következő bajnokságban egy pontra voltak a rájátszástól, a Bolzano csúszott be előttük a nyolc közé. Két éve ott voltak a felsőházban, tavaly ismét egy meccsen múlt, hogy nem kerültek a nyolc közé. Ezúttal magabiztosan meneteltek be a play offba.

– Úgy gondolom, az alapszakaszban az elvárásokhoz képest túlteljesítettünk, a folytatásban a képességeink alatt, tehát valahol a kettő között van a realitás. Az ősszel nagyon jól működött a támadó szekciónk, sok játékos nyújtott extra teljesítményt. A középszakaszban csak kétszer nyertünk és hatszor kikaptunk, a negyeddöntőben pedig nem volt esélyünk a Bécs ellen, söpréssel estünk ki. A probléma azzal volt, hogy nem tudtunk megfelelően reagálni, amikor jobban felkészültek, szorosabban védekeztek az ellenfelek, továbbá a szezon ezen szakaszában az élmezőnyhöz tartozó gárdákkal találkoztunk, ellenük már nem voltunk elég versenyképesek. Azt nem bántuk, hogy a bécsiekkel találkozunk az első körben, ők ezúttal nem voltak annyira erősek, azonban nem ízlett nekünk a strukturált hokijuk. Sajnos mi már nyomokban sem hasonlítottunk korábbi önmagunkra, a formaidőzítéssel gond lehetett, amit a Magyar Kupa debreceni döntője is igazolt.

Szélig Viktor, a klub általános igazgatója szerint a cél, hogy kialakuljon egy erős mag, amely köré lehet építkezni
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A DEAC elleni vereség az edző fejébe került, Antti Karhulával szerződést bontottak, illetve egészen pontosan, a következő idényre érvényes megállapodásból a fehérváriak kilépnek, nem léptetik életbe. Elődje, Hannu Jarvenpaa is eredményesen dolgozott, ám az ő fehérvári ténykedése a 2020-as kupadöntővel zárult, tavaly januárban az FTC elleni, 6-3-as vereség tett pontot a közös munkálkodás végére, pályaedzője, Karhula vezényelt a folytatásban. Egészen idáig.

A Fehérvár a remek alapszakasz után elhasalt a Bécs elleni negyeddöntőben
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Az edző nem a debreceni eredménybe bukott bele, ez már egy folyamat vége volt. Úgy gondolom, a vezetőség mindent megtett, hogy a játékosokban, a magyarokban és a külföldiekben egyaránt tudatosítsa, mennyire fontos a kupa megnyerése, hogy az elődöntőben és a döntőben nem veszíthetünk. A tréner a DEAC elleni vereséget túlélhette volna, ha a középszakaszban és a play offban jobban teljesítünk, a menesztése nem hirtelen döntés volt. Az edzőt amúgy meglepte a lépésünk, pedig gondolhatta volna, egy évvel korábban egy ha­sonló MK-szereplés után miként került a vezetőedzői pozícióba. Három hónapja mindenki arra készült Fehérváron, hogy az osztrák bajnokság, az ICE rájátszásában szoros meccseket vívunk, akár túl is jutunk a bécsieken. Végül 4-0-s összesítéssel estünk ki, ha 4-2-vel, az ugyanúgy nem jelent továbbjutást, de lett volna sikerélményünk és négy nappal később zárjuk az idényt. Azt kell majd megtanulnunk, hogy a folytatásban végre bejussunk az elődöntőbe. Erős és gazdag klubokkal csatározunk, mindig felfele futunk a lejtőn. A csapatunkban vannak értékek, a tavalyelőtti együtteshez képest mindössze hat helyen változott a gárda, amely nekivágott a 2020–21-es idénynek, a korábbi esztendőkben sokkal nagyobb volt a mozgás. Az a feladat, hogy kialakuljon egy erős mag, akik köré építkezhetünk. Persze, ez nem csak a mi elhatározásunkon múlik, fontos tényező a játékosok kereseti igénye is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában