Frissen Fejérből

2021.04.21. 19:04

A DUE győzelmével kiharcolta a döntő 3. mérkőzését

Az E.ON női vízilabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén a DUE-Maarsk Graphics fogadta az UVSE Hunguest Hotels együttesét. A Fejér megyeiek győzelmi kényszerben ugrottak a medencébe, hiszen a két győzelemig tartó párharc első mérkőzését a fővárosiak nyerték.

Beke Zsombor

Dunaujváros 20210421 Dunaujváros UVSE női vízilabda mérkőzés foto Tumbász Hédi TUM Nemzeti Sport

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

DUE-Maarsk Graphics – UVSE Hunguest Hotels 8-8 (büntetők után 12-11)

A Fabó Éva Sportuszodában megrendezett találkozón nem lehetett más célja a Dunaújvárosnak, mint hazai pályán elnapolni a bajnokavatást, kivívni a mindent eldöntő harmadik mérkőzést. A derbi első ráúszását a vendégek hozták el, de az első gólt a hazaiak szerezték, az előző mérkőzésen remeklő Garda Krisztina átmentette a jó formáját és megkezdte a gólgyártást, 1-0. A válaszra sem kellett sokat várni, Antal Dóra büntetőből egyenlített, majd fél perccel később sem hibázott hasonló szituációban, vezetett a Rebecca Parkest nélkülöző UVSE. Az első percek az ötméteresekről szóltak, most a dunaújvárosiak voltak a haszonélvezők, Garda egyenlített 2-2. A mérkőzés első kiállítását a DFVE kapta, Brezovszki Grétát küldték ki a játékvezetők húsz másodpercre, Faragó Kamilla pedig élt a lehetőséggel, ismét a vendégeknél volt az előny. Baksa Vanda büntetése miatt a hazaiak is fórban támadhattak, de Gurisatti Gréta lövését a kapufa és Gangl együttes erővel hárította. Ami elsőre nem sikerült, összejött másodjára, újra emberelőnyben támadhatott a DUE, Szilágyi Dorottya szépen lőtt a sarokba 3-3.

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

A kiegyenlített első negyed után folytatódott a gólzápor, a hazaiak részéről Garda volt kétszer eredményes, míg a túloldalon Rybanska előnyből, Szücs Gabriella pedig távolról talált be 5-5. A DUE nem tudta átvenni a vezetést, sőt az előny Rybanska második góljával ismét az újpestieknél volt. A folytatásban feszesebbé vált mindkét oldalon a védekezés, az utolsó percben ugyan fórban támadhatott Mihók Attila együttese, de egyenlíteni nem sikerült, félidőben egy góllal vezetett az UVSE.

A harmadik negyedet Szilágyi kapufája nyitotta, majd Magyari Alda védett szépen Keszthelyi lövésénél. A játékrész első góljára több mint három percet kellett várni, ki más, mint Garda egyenlített büntetőből, majd Horváth Brigitta is betalált, ezzel hosszú idő után újra vezetett a DFVE 7-6. Mahieu harcolt ki egy újabb ötméterest, a végrehajtó ezúttal Szilágyi volt, aki nem hibázott, először vezetett a mérkőzésen két góllal a Dunaújváros, 8-6. Összeállt a hazaiak védekezése, az újpesti próbálkozásokat vagy a blokk vagy Magyari hatástalanította a mérkőzés ezen szakaszában. Ebben a negyedben gólt sem kapva, kétgólos előnyről várhatta az utolsó nyolc percet a DUE.

A zárófelvonás elején több lehetősége is volt a hazaiaknak, hogy háromra növeljék a két csapat közötti különbséget, de két perc elteltével az UVSE talált be Keszthelyi-Nagy Rita révén, majd Szücs távoli lövésével újra egyenlő volt az állás 8-8. Az újpestiek szigorítottak a védekezésükön, a hazaik nehezen jutottak közel Gangl kapujához, de a túloldalon Magyari Alda is lehúzta a rolót. 22 másodperccel a vége előtt Mihók Attila időt kért, hazaiak hét a hat ellen támadtak a győzelemért, még Magyari is előrejött, de Gurisatti lövése a kapufán csattant, következhettek az ötméteresek. Ebben a műfajban a Dunaújváros bizonyult jobbnak, Mihók Attila együttese nyert, így az aranyérem sorsáról a szombati harmadik mérkőzés fog dönteni.

JEGYZŐKÖNYV

DUE-Maarsk Graphics – UVSE Hunguest Hotels 8-8 (3-3, 2-3, 3-0, 0-2), ötméteresekkel 4-3)

Dunaújváros, Fabó Éva Sportuszoda, zárt kapuk mögött

Vezette: Várkonyi Gabriella, Tóth Imre

DUE: Magyari – Brezovszki 1, Szilágyi 3, Ziegler, Gurisatti, Garda 6, Mucsy. Csere: Pál R., Szabó N., Mahieu, Szellák 1, Horváth B. 1. Edző: Mihók Attila

UVSE: Gangl – Keszthelyi-Nagy 2, Szücs. 2, Faragó K. 1, Rybanska 2, Antal D. 3, Baksa V. Csere: Kakas (kapus), Telek, Peresztegi-Nagy 1, Szegedi, Aubéli, Dávid C. Edző: Benczur Márton

Kipontozódott: Horváth Brigitta (21.)

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában