Csapatként harcoltak

2021.04.19. 21:10

A Mol Fehérvár FC egysége hozott diadalt

A véghajrában fordított a Mol Fehérvár FC a Budapest Honvéd elleni idegenbeli bajnokin. A győzelem a csapategység diadala volt.

Ferencz Balázs

BKétségbeesés és öröm – Tomas Tujvel és Nego Loic Fotó: DCS/MW

Fotó: Domotor Csaba

Nikolics Nemanja büntetőjével szerzett vezetést a Vidi az OTP Bank Liga labdarúgó NB I. 19. fordulójában, majd Balogh Norbert és Nagy Dominik révén fordított a Budapest Honvéd. Szabics Imre jó érzékkel nyúlt bele a meccsbe, a játékosok pedig nem csupán a pontokért, de egymásért is küzdöttek. Lyes Houri tizenegyest értékesítve egalizált, a 90. percben pedig Nego Loic talált be, győztes gólt szerezve.

– Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de úgy érzem, akkor is nekünk voltak nagyobb lehetőségeink – értékelt a fehérváriak vezetőedzője, Szabics Imre. – A második félidő alapján viszont teljesen megérdemelten fordítottuk meg a mérkőzést, hiszen többet tettünk annak érdekében, hogy megszerezzük a három pontot. Minőségi labdabirtoklásunk volt, sokkal jobban tudtuk járatni a labdát, sokkal jobbak voltak a pozícióink, és jobban tetszett a támadójátékunk is. Az, hogy egy hétközi kupameccs után, ahol nagyon komoly energiákat mozgósítottunk, egy ilyen minőségű második félidőt tudtunk produkálni, komoly fegyvertény. Nagyon fontos, hogy azok a játékosok hozzá tudjanak tenni a játékunkhoz, akik a 60. perc környékén állnak be, hiszen ilyenkor szoktak eldőlni a mérkőzések. Így lehetünk igazán egy csapat, ha a padról minőségi labdarúgók állhatnak be.

BKétségbeesés és öröm – Tomas Tujvel és Nego Loic Fotó: DCS/MW

A Mol Fehérvár 3-2-es diadalával továbbra is harmadik, a második Puskás Akadémia FC még mindig nyolc pontra van a Viditől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában