DUE

2021.04.23. 22:04

A derbi tétje ezúttal már az arany

Az E.ON női vízilabda-bajnokság döntőjében az utolsó, mindent eldöntő harmadik mérkőzés következik. Szombaton a DUE-Maarsk Graphics csapat az UVSE Hunguest Hotels együtteséhez látogat.

Beke Zsombor

Magyari Alda kiválóan védett a 2. mérkőzésen

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A női elsőosztályú vízilabda-bajnokság döntője elkényezteti a sportág szerelmeseit, az eddigi két mérkőzés rengeteg izgalmat és fordulatot tartogatott. Az első találkozón a pályaelőny birtokában játszó UVSE sokáig nem bírt a dunaújvárosiakkal, de a harmadik negyed közepén négygólos előnyre tettek szert. Ebből a helyzetből még volt visszaút a DUE számára, de egyenlíteni már nem sikerült, 11-9 lett a végeredmény. A második derbin Dunaújvárosban sokáig ismét szoros volt az eredmény, majd Mihók Attila együttese ugyan két góllal is meglépett, de a fővárosiak egyenlíteni tudtak. A 8-8-as rendes játékidő után pedig ötméteresekkel a hazaiak bizonyultak jobbnak, a vendégek részéről Szücs és Rybanska is hibázott.

Ami a DFVE játékát illeti, bizakodásra adhat okot, hogy a gárda az első mérkőzés védekezésbeli hibáin tudott javítani, kevesebb kiállítást szedtek össze a játékosok, többet blokkoltak, illetve Magyari Alda is több bravúrt mutatott be a találkozó kritikus szakaszaiban.

Magyari Alda kiválóan védett a 2. mérkőzésen
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– Nagyszerű érzés, hogy nyerni tudtunk, engem ez energiával tölt fel. Úgy érzem, még több van bennünk, és ezt a szombati mérkőzésen meg is kell mutatnunk. A lényeg, hogy mindenki adjon ki magából mindent, amit tud – nyilatkozta a dunaújvárosiak 20 éves kapusa. – A szerdai találkozó előtt megbeszéltük, hogy védekezésben kell előrelépnünk, minél kevesebb gólt kapunk, annál könnyebb eggyel többet dobni. Talán még nem is volt olyan mérkőzésem, ahol ötméteresek döntöttek. Próbáltam fókuszálni, hogy ne izguljam túl, úgy álljak fel az ellenféllel szemben, hogy ha a lövő rám néz, akkor lássa rajtam, hogy nem fogja bedobni.

Az idei szezonban már ötször találkozott egymással a két gárda, eddig 3-2 az arány a Dunaújváros javára.

– Minél többet játszunk egymás ellen, annál szorosabb mérkőzésre lehet számítani. Úgy vélem, ez alól a döntő harmadik mérkőzése sem lesz kivétel, könnyen lehet, hogy az utolsó másodpercekben fog eldőlni az aranyérem sorsa. A találkozó 16.30-kor kezdődik a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában