A honi szövetség dönt

2021.03.11. 16:58

Hamarosan kiderül, hogy hol lesz az öttusa VK-döntő

Még mindig nem tudni, hogy mely város rendezheti a Magyarországra került öttusa világkupa-döntőt. A koronázóváros készen áll a mezőny fogadására.

Ferencz Balázs

2014-ben és 2018-ban felnőtt Európa-bajnokságot rendezett Székesfehérvár, a tavalyi fehérvári Eb-t törölték

Fotó: FMH-archív

Hétfőn jelentette be a Nemzetközi Öttusa Szövetség, hogy a dél-koreai szigorú karanténszabályok miatt, nem az eredetileg kijelölt Szöul, hanem Magyarország rendezheti az idei világkupa-döntőt. A 2021-es VK-sorozatban Budapesten, Kairóban, és Szófiában verseng a világelit, majd az állomásokon elért eredmények alapján a legjobb 36 női és férfi öttusázó viaskodik a magyarországi finálén.

Ráadásul a dicsőség mellett egy csupán négyévente felbukkanó plusz téttel. A világkupa-döntő ugyanis az utolsó előtti állomás, ahol kvótát lehet szerezni a tokiói olimpiára. Már csak az a kérdés, melyik városban? A korábbi, színvonalas versenyrendezés terelte Székesfehérvárra a UIPM elnökének, Klaus Schormann-nak is a figyelmét, azonban nem a nemzetközi, hanem a honi szövetség jelöli ki a május 13. és 16. között zajló verseny helyszínét. Székesfehérvár felkészülten várná a világkupa-döntő mezőnyét.

2014-ben és 2018-ban felnőtt Európa-bajnokságot rendezett Székesfehérvár, a tavalyi fehérvári Eb-t törölték
Fotó: FMH-archív

– Örömmel értesültünk a hírről, hogy Magyarország rendezheti az öttusa világkupa-sorozat döntőjét, a sportág nemzetközi szövetségének döntése nyomán. Igaz az információ, hogy a Magyar Öttusa Szövetség megkereste Székesfehérvár Önkormányzatát, volt előzetes egyeztetés arról, hogy esetleg városunk lehetne a döntő házigazdája – jelentette ki Mészáros Attila, Székesfehérvár sportért felelős alpolgármestere. – Számos nagy, európai és világversenynek adtunk már otthont, többek között az öttusa sportág esetében is, és mindig pozitív visszajelzést kaptunk versenyzői és rendezői oldalról is. A hazai szövetség döntését várjuk mi is a helyszín tekintetében. Természetesen a város biztosítaná a hozzá tartozó infrastrukturális feltételeket, amennyiben Székesfehérvárra esik a döntés, és reméljük, hogy – bár vélhetően nézők nélküli versenyre kell készülni – mégis izgalmas, jól szervezett és sikeres világkupa-döntő zajlik majd. Arról nem is beszélve, hogy a májusi világverseny a szállodák és a szolgáltatószektor egyéb szereplői tekintetében is segítené a járványhelyzet utáni újraindítást – fogalmazott az alpolgármester.

Mészáros Attila alpolgármester bízik a rendezésben
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap-archív

A magyar szövetség még nem döntött. Bretz Gyula, a honi szervezet elnöke elárulta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytattak a várossal, de a végső döntés még várat magára. A viadal közeli időpontja miatt azonban napokon belül ki kell jelölni a rendező várost.

Magyarország 2021-ben három kulcsfontosságú eseménynek ad otthont, a vk-döntő mellett március 24. és 28. között a budapesti világkupa-futamra, április 22. és 25. között pedig a megreformált szabályok szerint zajló New Format tesztverseny szerepel a nemzetközi programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában