Frissen Fejérből

2021.03.28. 11:40

Az Alba együttesében Markovic Luka megszerezte első tripláját

Az Alba kosarasai győzelemmel búcsúztak az alapszakasztól, szombaton este rendkívül izgalmas találkozón verték a legutóbbi bajnok Falcót, 90-88-ra. A két szakvezető, valamint a derbi két kulcsfigurája értékelte az összecsapást.

Horog László

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Bár a második negyedben közel húsz ponttal is ellépett a Fehérvár, a tartalékos Falco – Váradi, Perl és Lake is hiányzott – visszajött a meccsbe, végül hatalmas csatában, egylabdás derbin győztek a házigazdák. Az korábban eldőlt, hogy a szombathelyiek a Szolnok mögött, a második helyen zárják az alapszakaszt, a fehérváriak pedig pályahátrányból kezdik a rájátszást, április derekán, Debrecenben. Az albások az ötödik helyen fejezték be az első etapot. A vezetőedző, Forray Gábor elégedetten, jó hangulatban értékelte a vasiak elleni, hétvégi győzelmet.

- A meccs után gratuláltam a játékosoknak és a kollégáimnak. Természetesen nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk, a regnáló bajnokot legyőzni mindig komoly dolog. Nagyon mélyről jöttünk, még most sem vagyunk ott, ahol szeretnénk tartani, de van még időnk, biztosra veszem, amikor a komoly dolgok eldőlnek, jók leszünk. Az első félidőben nyújtott játék kifejezetten tetszett, jól védekeztünk, ez hozta magával a hatékony támadójátékot is. A harmadik negyedben is hellyel-közzel rendben mentek a dolgaink, nem játszottunk rosszul, odaértünk a labdákra, de a Falco vissza tudott jönni a meccsbe, ugyanis volt néhány extra dobásuk. A végjátékban nyilván jut szerep a szerencsének is, egylabdás mérkőzés volt, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, mert végig vezettünk és megdolgoztunk a sikerért. Az alapszakasz helyezései szempontjából ez az eredmény nem számít, azonban mégis fontos volt a siker, pozitív töltetet ad az előttünk álló munkához, győzelem után sokkal jobb dolgozni, mint vereséget követően. A Falcónak gratulálok a szezonban nyújtott teljesítményéhez, a bajnokság első szakaszában ugyan megelőzte őket az Olaj, aminek egyelőre nincs különösebb jelentősége, a Bajnokok Ligájában pedig remekül szerepeltek. Nagyon remélem, a másfél hét múlva következő Magyar Kupában sikerül találkoznunk, ez azt jelentené, a negyeddöntőben elbúcsúztatjuk a szolnokiakat. Ezt szeretném, meg is teszünk érte mindent.

Gasper Okorn, a nyugatiak mestere sem tűnt túl csalódottnak, higgadtan értékelte az összecsapást. Az már korábban eldőlt, hogy mivel kétszer kikaptak az Olajbányásztól, így fehérvári győzelmük esetén sem zárhatták volna az élen az alapszakaszt.

- Az első félidőben rendkívül álmosan játszott a csapatom, puhák voltunk, nem úgy működött a játékunk, ahogy azt elvártam. A második húsz percben mutatott teljesítménnyel már elégedett voltam, ugyanis teljesen más arcunkat mutattuk. Sajnos sok meghatározó játékosunk hiányzott és így sokkal szűkebb rotációval tudtunk dolgozni. Ennek ellenére jól teljesítettünk, majdnem hoztunk egy egylabdás meccset, ahol a végjátékban egy hárompontos dobáson múlott, és ez akár győzelem is lehetett volna.

Markovic Luka, a fehérváriak csapatkapitánya számára különösen emlékezetes volt a szombat esti találkozó.

- Komoly nap ez a mai a számomra, a szezonban megszereztem az első hárompontos kosaramat, a meccsen ráadásul sikerült gyors egymásutánban kettőt is értékesítenem. Szeretnék gratulálni a csapatnak, jól küzdöttünk, jól is játszottunk, fontos volt nekünk ez a győzelem. Sok pontot kaptunk ugyan, a Falcoból ráadásul hiányzott pár játékos, de így is kimondottan izgalmas meccs volt a mai. Jó munkát végeztünk, így sikerült megnyerni az alapszakasz utolsó mérkőzését, ami fontos volt nekünk.

Keller Ákos, a Falco fehérvári születésű, válogatott centere 12 ponttal jelentkezett az összecsapáson.

- A mérkőzés egyik félnek sem számított, természetesen gratulálok az Albának, a végjátékban meg tudták szerezni a győzelmet. Tartalékosan, több fontos játékos nélkül léptünk pályára, de örülök, hogy így is végig meccsben tudtunk maradni, a lefújás előtt volt esélyünk a győzelemre is, de ezúttal nem volt szerencsénk. Készülünk a hazai kupa nyolcas döntőjére és a bajnoki rájátszásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában