Playoffs

2021.02.08. 19:02

A levegőben is látni lehetett a fehérvári szurkolók művét (videó)

A Hydro Fehérvár AV19 szurkolói egy autókból formált szöveggel ünnepelték a csapat rájátszásba jutását

Németh Krisztián

Fotó: FAV19

Nem biztathatják a csapatot a lelátóról. Elhatározták hát, hogy ismét emlékezetes tettel mutatják ki rajongásukat és szeretetüket. A Hydro Fehérvár AV19 szurkolói hatvan személyautó segítségével a csapat megvalósult célját „festették” a Béla út melletti füves területre. AV19 PLAYOFFS, azaz rájátszásban a csapat.

Már a vasárnapi, Klagenfurt elleni utolsó alapszakaszmeccs előtt kiderült, hogy a fehérvári hokisok a harmadik helyen zárnak. Ezért már a szombat reggeli órákban felsorakoztak az autók a Béla út mellett, hogy ebben a formában is közhírré tegyék a történelmi sikert.

– Egy újévi internetes videó adta az ötletet, a 2021-es évszámot formálták meg autókból – tudtuk meg Kovács Viktortól, az egyik ötletgazdától.

Kovács Viktor volt az egyik ötletgazda
Fotó: Soós Attila

– Az előfelmérés során 24 óra leforgása alatt a szükséges autómennyiség több mint fele összejött, majd amikor minden terv kész lett, egy-két nap alatt beteltek a maradék helyek. Az előkészítésre, a tervezésre közel 100 órát fordítottunk, de ezt örömmel, boldogan tettük! Ami szombaton megvalósult az nyolc szurkolótársam és jómagam közös munkája, amiért köszönet és elismerés jár mindegyikőjüknek. Ez a kilenc fő egészült ki további kettővel, hogy a megvalósítás is hibamentes legyen. Innen is köszönet a srácoknak!

Ez is jól mutatja, hogy a jégkorong Fehérváron nem csak egy sport és az AV19 nem csak egy csapat szurkolókkal.

A betűk közelről: centiméterre kiszámolt „szakszerű” parkolás a Béla út mellett
Fotó: Soós Attila

– Az imádat közös tárgya mellett a barátság is sokakat összeköt. Két éve járok ki meccsre intenzíven, sokan mondják, hogy még a csattogós lepkét tolom ebben a „műfajban”. AV19-szurkolóként egy család részévé válsz. Számomra megvan a hét ritmusa: dolgozom, várom a pénteket, vasárnapot. A pályán melegszendvics, tea, közösen hangolódunk a meccsre a többiekkel, és a végén kiértékeljük a látottakat. Ez életem részévé vált, és hiányzik! Szerencsére vagyunk olyan helyzetben, hogy csökkentsük a hiányérzetet, akár a decemberi díszsorfallal, a játékosoknak küldött személyre szabott üzenetekkel vagy ezzel a sikert hirdető felirattal.

Gál Péter Pál klubelnök is kivette részét a feliratból
Fotó: Soós Attila

Az akcióról videó is készült, mely " target="_blank" rel="noopener noreferrer">ITT tekinthető meg.

„LE A KALAPPAL A SZURKOLÓK ELŐTT”

GÁL PÉTER PÁL klubelnök: – Örültem, hogy ismét tudtunk okot adni arra, hogy a szurkolók kifejezhessék az örömüket, amiért a csapat egy történelmi alapszakasz harmadik helyet elérve biztosította helyét a rájátszásban. Először nem tudtam elképzelni, hogyan valósítható meg az ötlet, ez mutatja a szurkolóink elszántságát és remek szervezőkészségét. Le a kalappal előttük! Köszönöm mindannyiuknak, hogy ezt összehozták! Nagyon jó érzés azt látni, hogy a klub, a szurkolók, a csapat és a város továbbra is együtt van. Igyekszünk mindent megtenni, hogy ebben a nehéz időszakban tudjunk sikerekkel szolgálni. A játékosaink számára is fontos ez a visszajelzés, hogy amit tesznek, az örömet szerez a szimpatizánsainknak. Továbbra is együtt lélegzünk a szurkolótáborunkkal, még akkor is, ha most távolabb kerültünk egymástól!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában