Bravúros győzelem

2021.02.05. 21:43

A második félidőre összekapta magát az Alba FKC

A női kézilabda K&H Liga 10. fordulójában a szünet után feltámadó Alba Fehérvár meglepetésgyőzelmet aratott a DVSC otthonában.

Káldor András

Triscsuk Krisztina (b) kilenc gólja mellett igazi vezére volt az Alba csapatának Fotó: Molnár Péter

Vámos Petra átlövéséből, az első hazai akcióból szerzett előnyt a házigazda, ráadásul rögtön emberhátrányba is került a Fehérvár, mivel Bardi Fruzsina nyúlt bele Jelena Deszpotovics arcába. Nehezen szőtte támadásait a vendégcsapat, de Triscsuk Krisztina hétméteresből azért szépített. A kisebb sérülése után visszatérő Gerháth Kincső bombagóllal avatta fel Csapó Kyrát, ám erre is, mint a későbbi gólokra, azonnal érkezett hazai válasz. Eléggé ritmustalannak tűntek az Alba támadásai, és a 8. percben Vámos újabb találatával először volt háromgólos a különbség (6-3). Majd villámgyorsan ledolgoztak két találatot a hátrányukból a Józsa-tanítványok, az egyenlítés nem jött össze, mivel Tea Pijevicnek nem sok sansza volt Kovács Anna lövésével szemben. Gerháthra azonban lehetett számítani, és mint addig mindig, gólra gól volt a válasz. Nehezítették az eladott labdák a fehérváriak dolgát, és a védekezés is mindennek volt nevezhető, csak izmosnak nem. Állandósulni látszott a DVSC két-három gólos vezetése, ami­kor egy lerohanást Töpfner Alexandra fejezett be eredményesen (9-8). Ezt követően egy végletekig kidolgozott akció végén Bardi próbált faragni a hátrányon. Pijevic bravúrral védte Vámos bombáját, és Gerháth lökete tényleg meghozta néhány pillanatra az ikszet (11-11). A koreográfia továbbra is megmaradt, a Loki-előnyt rendre Alba-egyenlítés követte. Ez a 24. percben változott, Tóvizi Petra betörésből vette be Pijevic kapuját. A félidő hajrájában a nyáron majd Győrbe igazoló Deszpotovics négyszázadik NB I-ben lőtt gólját ünnepelte, míg az első fél órában öt gólig jutó Triscsuknak köszönhetően a DVSC nem tu­dott nagyobb differenciát ko­vácsolni, igaz, a dudaszó megszólalásakor Bánfai Kira talált be.

Triscsuk Krisztina (b) kilenc gólja mellett igazi vezére volt az Alba csapatának
Fotó: Molnár Péter

Kíváncsiak voltunk, hogy jótékonyan hatott-e a szünet fehérvári oldalon, majd mi­után négyre nőtt a debreceniek vezetése (20-16), megszólalt a „vészcsengő”, és zsinórban háromszor rezdült a hazai háló. Jött a slusszpoén, Varga Emőke a 37. percben újra egyenlített egy bejátszásból (20-20). Kezdett kiegyenesedni az Alba Fehérvár KC, ugyanis Triscsuk heteséből először állt a csapat neve mellett a magasabb szám a villanyújságon. Negyven perc elteltével azonban mintha semmi sem történt volna, de a 22-22-es állás nem azt jelentette, hogy a csapatok a kapuban és védekezésben extrát nyújtottak volna. A játékrész közepe hozta a fordulatot, Afentaler Sára talált magára, és sistergősen nagy gólt lőtt, s Bardi két gólja háromra hizlalta a látogatók vezetését (24-27) a 47. percben. Az utolsó tíz percben a játék lassításán igyekezett az Alba, rendkívül okosan kézilabdáztak a lányok, és közben araszolgattak – többek között a remekül védő Dányi Bernadettnek is köszönhetően – a bravúros győzelem felé.

Jegyzőkönyv

DVSC SCHAEFFLER–Alba Fehérvár KC 27-31 (18-15)

Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, zárt kapuk mögött.

Vezette: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás.

DVSC SCHAEFFLER: Csapó Kyra – Bánfai 1, Kovács Anna 9 (6), Vámos P. 6, Bordás 1, Deszpotovics 3, Vantara-Kelemen 4.

Csere: Giegeich (kapus), Tóvizi 3, Hornyák D., Petrus. Vezetőedző: Köstner Vilmos.

Alba Fehérvár KC: Pijevic – Töpfner 4, Afentaler 5, Triscsuk 9 (4), Bardi 5, Gerháth 4, Szarka A. 1.

Csere: Dányi (kapus), Boldizsár, Varga E. 1, Besszer, Temes 2. Vezetőedző: Józsa Krisztián.

Kiállítások: 2, ill. 4 perc. Hétméteresek: 6/6, ill. 4/4.

EREDMÉNY

DVSC–ALBA FKC

27-31

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában