Sportszülőnek lenni manapság rengeteg időt, energiát, áldozatot és türelmet kíván

A sportszülőség jelensége ma már annyira fontos téma, hogy edzőtovábbképző konferenciát is tartottak róla. Kovács Kriszta sportpszichológus ezen úgy fogalmazott, a sportszülőket leginkább az elvárások mennyiségében lehet megkülönböztetni. A sportszülőkre irányuló elvárások közé tartozik a fiatal sportoló szállítása, a sporttevékenység támogatása, a versenyeken való részvétel, az iskola, az edzések és a versenyek összeegyeztetése a családi élettel, kapcsolattartás az edzővel, a biztos pont nyújtása, támogatás és szurkolás a mérkőzéseken. Az persze, hogy a szülő rengeteg befektetett idejének és energiájának meglesz-e az eredménye, csak utólag derül ki. A cikkünkben megszólaló két sportoló édesanyja, illetve édesapja nem áldozta az idejét hiába.

A Keller fiúk szülei ma már egyértelműen látják, megérte a „befektetés”, hiszen Ákos, Iván és Vidor is a kosárlabda legmagasabb osztályáig jutott, nyertek bajnokságot, Magyar Kupát, és ketten válogatottak is lettek.

– Annak idején azt az egyet kötöttük ki, hogy úszni nem mehetnek, mert nem vállaljuk, hogy hajnalban hordjuk őket edzésekre – kezdte nevetve az édesanya, Galgócz Deák Anikó. – Mivel magasak voltak, így jött a kosárlabda. Mindennap volt edzés iskola után, s mivel a város szélén laktunk, a délutánjaink arról szóltak, hogy a férjemmel egyeztetve egyiket hoztuk, másikat vittük az edzésre. De az is előfordult, hogy más szülőkkel fogtunk össze a gyerekek szállításában – mondta Anikó, majd hozzátette, a hétvégék sem voltak lazábbak, és közös családi programokra sem igen maradt idő, mert valamelyik gyereknek biztosan volt tornája. Az édesanya szerint mivel a fiúk későn érő típusok voltak, viszonylag későn derült ki, hogy vihetik is valamire a sportágban. Ám mind a szülők, mind a srácok kitartóak voltak az évek folyamán. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, a fiúk sportcsaládban nőttek fel, hiszen anyai nagyapjuk, Galgócz Deák Antal a Csepel egykori háromszoros magyar bajnok röplabdázója, édesapjuk, Keller János pedig evezős magyar bajnok és válogatott volt.

– Noszogatni, rájuk szólni, hogy időben feküdjenek le, ne bulizzanak vagy ilyesmi, sosem kellett. Számomra a legnagyobb nehézséget az étkezések jelentették. Fontos volt, hogy mindegyik a megfelelő tápanyagokat kapja meg, és mivel három különböző korú fiúról beszélünk, sokszor háromfajta ebédet főztem – árulta el Anikó, aki ma is eljár a fiai meccseire, sőt vidékre és külföldre is elutazik. Azonban nem tartja magát szakértőnek, így ritkán mondott és ma sem mond kritikát a játékukról.

Nem így Szoboszlai Zsolt, az idén berobbant válogatott labdarúgó, Szoboszlai Dominik édesapja, aki maga is futballozott és régóta edzőként dolgozik. Emiatt az ő családjukban is természetes volt, hogy edzésekkel és tornákkal telnek a napok és a hétvégék. Nyilván ez esetben is kell hogy a család egésze támogassa a sportolót, ám a Szoboszlai famíliának annyi volt a könnyebbsége, hogy az édesapának nem kellett a munkájától elszakadni azért, hogy edzésekre, meccsekre hordja a fiát. – Azt nem mondom, hogy minden pillanatát élveztem az útnak, amely alatt Dominik a szemem előtt nőtt fel és vált élvonalbeli futballistává, de azt mindenképpen nagy adománynak tekintem, hogy a munkámból fakadóan a nap 24 órájából szinte az összeset együtt tölthettük – mondta az édesapa.

A sportszülőnek azt is el kell fogadnia, hogy az életükben a sportnak van prioritása, és mindent – sok esetben még a tanulást is – ennek kell alárendelni. De megoldást minden helyzetben lehet találni. Tanulni lehet például utazás alatt, és a család is összeköthet egy vidéki vagy külföldi tornát a pihenéssel.

– Alakuljon bárhogy is a gyermek sportkarrierje, nagyon fontos, hogy a szülő ne tegyen bele többet, mint a gyerek, ne erőltesse azt, ami nem megy, vagy amiben a gyerek nem tehetséges! Ne a saját álmát, vágyát akarja megvalósíttatni! Nem lehet mindenkiből élsportoló. Ha egy szülő nem tudja, hogy jót vagy rosszat tesz-e a gyerekével bizonyos helyzetekben, kérje ki az edző véleményét! És akkor sem kell megsértődni, ha esetleg nem azt hallja, amit szeretne! Egy-egy meccs, verseny után pedig nyugodtan mondja el a gyereknek a véleményét a szereplését illetően, de sose utasítsa, mert ez az edző dolga! Viszont érdemes mindig valami pozitívval zárni a mondandót. Az, hogy végül ki milyen szintig juthat egy sportban, hosszú idő alatt derül ki, de menet közben vannak jelek, amiből következtetni lehet – zárta Szoboszlai Zsolt.