Dragan Vukmir visszautasíthatatlan ajánlatot kapott

2021.01.01. 21:52

Edzőváltás Bicskén

Az egykori kiváló NB I-es futballista, a 43 éves Csordás Csaba váltja a vezetőedzői poszton Dragan Vukmirt a harmadosztályban szerepelő Bicskei TC csapatánál. Az új szakmai vezető munkáját pályaedzőként a klub emblematikus játékosa, Móri Tamás segíti majd.

Kecskés Zoltán

Móri Tamás, Csordás Csaba, Tessely Zoltán és Teszár Tamás

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A 2020-as év utolsó napján sajtótájékoztató keretében a Bicskei Torna Club elnöke, Tessely Zoltán köszöntötte a média képviselőit, majd elmondta, hogy másfél éves szerződést kötöttek az új szakmai igazgatóval Csordás Csabával és segítőjével, Móri Tamással, akik az NB II.-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia labdarúgócsapatához szerződő Dragan Vukmir utódai lesznek.

– Nagyon átgondoltuk a döntést. A klub elnöksége mindig nyitott szemmel járt edzői fronton is, és figyelték azokat, akik a későbbiekben esetleg számításba jöhetnek. Dragan Vukmir barátunk bejelentése után – fájó szívvel tette, de karrierje szempontjából egy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott – feltérképeztük a lehetséges jelöltjeinket, majd felvettük a kapcsolatot Csordás Csabával. Játékospályafutása (287 alkalommal szerepelt a magyar élvonalban, ezeken a találkozókon 46 gólt szerzett, magyar bajnok és többszörös kupagyőztes), illetve edzői tapasztalata (5 és fél évig a szombathelyi Illés Akadémián dolgozott utánpótlásedzőként, legutóbb pedig az NB II.-es BFC Siófok pályaedzőjeként tevékenykedett) is jó ajánlólevél volt a számunkra.

 

Az esemény keretében megköszönte, egyúttal méltatta Dragan Vukmir 2 év 8 hónapos munkáját, ami a klub történetének egyik legsikeresebb időszaka volt. Arra is fény derült, hogy a kapcsolat továbbra is megmarad a Bicskei TC és a volt szakmai igazgató között.

– Nagyon köszönjük barátunk, Dragan több éves tevékenységét. Nagyon sokat tanultak a játékosok, és a menedzsment is tőle. Külön öröm, hogy mentalitásával megtanította győzni a labdarúgókat, és egy megyei csapatból stabil NB III.-as gárdát épített, közönségszórakoztató, jó támadófutballt játszva. A megyei I. osztályú és az NB III.-as időszakot is figyelembe véve: a mérkőzések 56 %-át győztesen, 75 %-át veretlenül vívta meg. Volt ebben aranyérem, majd sikeresen megvívott osztályzó az NB III.-ba, ahol stabil középcsapatként kétszer is megcsípte a 10. helyet. Azonban nem engedjük el Dragan kezét, hiszen a Szegeddel egy együttműködési megállapodást is aláírtunk, amely havi öt órás tanácsadást tartalmaz az új sportszakmai vezetés számára a sikeres átállás miatt. Az egyezség továbbá tartalmazza, hogy akár kölcsönjátékosok is érkezhetnek az NB II.-es szegedi együttesből – tette hozzá Tessely Zoltán.

Móri Tamás, Csordás Csaba, Tessely Zoltán és Teszár Tamás
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A leköszönő edző nagyon hálás a bicskei évekért.

– Az egyik szemem sír, a másik nevet, de a sportélet ilyen. Szép és eredményes éveket töltöttem Bicskén! Köszönöm a szurkolók és a klub támogatását, mindig is jó szívvel gondolok majd vissza erre az időszakra, ahol családra leltem.

Ezt követően lapunknak nyilatkozva az új vezetőedző, Csordás Csaba elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy egy olyan mester után ülhet le a kispadra, mint Dragan Vukmir. Kifejezte, egyértelmű célja, hogy sikereket érjen el a Bicskei TC-vel, ahol a célok változatlanok: az 1-8. hely megszerzése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában