NB III.

2020.12.07. 22:02

Újvárosi bravúr Erzsébeten

Az NB III. 21. fordulójában a DPASE értékes győzelmet aratott az ESMTK otthonában, az Iváncsa pedig kénytelen volt egy ponttal megelégedni a Vác ellen. A tartalékos Gárdony Agárdi-Gyógyfürdő az első félidő hajrájáig bírta, majd ellenfele fokozatosan felőrölte.

Káldor András

Ez volt a negyedik lipóti gól, Kiszely Dominik (zöld) előzte meg Mód Ádámot, és lőtt a hálóba

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

KÖZÉP csoport

Vác FC (15.)–Iváncsa KSE (3.) 0-0

Vezette: Juhász Dávid

Vác FC: Halasi – Hegedűs Cs., Koval, Tóth B., Kasza – Szenes (Lukács), Sorecz, (Zámbó), Bonivárt), Szalánszki – Sóron, Magos. Vezetőedző: Burzi Attila.

Iváncsa KSE: Ordasi – Madarász, Varga B., Aradi, Fekecs – Csaba D. (Gera), Pribék, Domokos, Vallejos, Cseszneki (Suszter) – Tóth Z. Vezetőedző: Domján Attila.

Bár az Iváncsa KSE a két csapat első idei összecsapását a 2. fordulóban 6-0-ra megnyerte, ezen a mérkőzésen a kapu előtt már határozatlannak bizonyult. A találkozó 37. percében Juhász Dávid játékvezető a reklamáló Domján Attilát kiállította a vendégek kispadjáról.

ESMTK (5.)–DPASE (13.) 2-3 (2-1)

Vezette: Iványi Gábor.

ESMTK: Menczeles – Tóbiás, Túri D., Lipcsei Á., Mogyorósi (Dankó) – Kovács D., Slezák, Soós B., Járvás (Lázár B.), Póti – Szilágyi P. Vezetőedző: Turi Zoltán.

DPASE: Orczi – Barta, Vadász, Hompót, Báló – Dorogi (Tóth Á.), Barna, Varga Zs. – Novák Zs., Kesztyűs M. – Szepessy R. Vezetőedző: Jakab Elek.

Gól: Szilágyi (5.), Turi D. (33.), ill. Novák Zs. (21.), Kesztyűs M. (59.), Szepessy R. (83.).

Az erzsébetiek kezdték jobban a találkozót, és az 5. percben megszerezték a vezetést Szilágyi Péter találatával, 1-0. Nem szegte kedvét a bekapott gól az újvárosiaknak, a 21. percben össze is jött az egyenlítés Novák Zsombor révén, 1-1. Mindössze tíz percig örülhettek azonban, mert Túri Dániel ismételten előnyhöz juttatta a vendéglátókat, 2-1. A térfélcserét követően igyekezett magasabb tempót diktálni a DPASE, melynek eredményeként az 59. percben Kesztyűs Máté talált be a hazaiak kapujába, 2-2. Ezután már a három pont megszerzése ösztönözte a látogatókat, és a 82. percben Szepessy Róbert gólja mindezt valóra is váltotta, 2-3. A hátralévő időben mindent elkövetett az ESMTK, hogy legalább az egyik pontot megmentse, de nagyszerűen őrizte kapuját az újvárosi alakulat, és nagyon értékes győzelmet harcolt ki.

Ez volt a negyedik lipóti gól, Kiszely Dominik (zöld) előzte meg Mód Ádámot, és lőtt a hálóba
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

NYUGATI csoport

Gárdony-Agárdi Gy.(14.)–Lipót Pékség SE (3.) 1-4 (1-2)

Vezette: Kovács Tamás.

Gárdony: Nyári (Schener) – Balogh P. (Porvázsnyik), Mód, Szabó B., Koronczi, Király – Kercsó, Balogh B., Balogh Á., Cziklin – Tóth. T. Vezetőedző: Balogh Zsolt.

Lipót Pékség SE: Papp – Simita, Kovalovszki, Zámbó, Sváb – Füredi (Nagy O.), Tóth L., Farkas D. (Molnár M.), Varga (Kiszely) – Szabó L. (Kapa), Kószás (Schillinger). Vezetőedző: Varga Péter.

Gól: Tóth T. (25.), ill. Kószás K. (41., 43.), Szabó L. (81.), Kiszely (88.).

A koronavírus, betegségek, sérülések és eltiltások miatt nem a legjobb előjelekkel várták a mérkőzést a vendéglátók. A 25. percben Balogh Patrik indítása után Tóth Tibor vette be a kaput, 1–0. A 41. percben labdavesztés után Kószás Krisztián üresen vihette kapura a labdát a jobb oldalon, Schener Bálint lábai között lőtt a hálóba, 1–1. A 43. percben egy, a felső lécről kipattanó labdát Kószás fejelt a kapuba, 1–2. A 80. percben az alapvonalról visszagurított labdát Szabó Lukas 5 méterről rúgta a kapuba, 1–3. A 88. percben Kiszely Dominik használta ki a hazaiak védelmi hibáját, és gurított a hálóba, 1-4.

Bicskei TC (9.)–Nagyatádi FC (20.) 3-0

A Bicskei TC együttese a múlt vasárnap a Tatabánya SC elleni találkozóval befejezte az őszi idényt, mivel soros ellenfele, a Nagyatádi FC lemondta a mérkőzést a koronavírusra való hivatkozással. Így a meccs 3 pontját 3-0-as gólkülönbséggel a bicskeiek kapták. KA

Közép csoport

1.

Kecskemérti TE

21

16

2

3

54

-

16

50

2.

FC Dabas

21

12

8

1

39

-14

44

3.

Iváncsa KSE

20

12

6

2

37-

14

42

4.

FTC II.

21

12

6

3

37

-16

42

5.

ESMTK

21

9

8

4

36

-

26

35

6.

Honvéd II.

21

10

4

7

33

-

31

34

7.

Kozármisleny

21

9

5

7

37

-

34

32

8.

Taksony SE

21

8

6

7

37

-

31

30

9.

Paksi FC II.

21

8

6

7

34

-

32

30

10.

Dabas-Gyón FC

21

8

4

9

25

-

24

28

11.

Újpest FC II.

20

7

7

6

35

-

30

28

12.

Monor

21

7

6

8

33

-

33

27

13.

Dunaújváros

21

8

2

11

33

-

32

26

14.

Körösladány

21

6

7

8

31

-

31

25

15.

Vác FC

21

6

7

8

29

-

31

25

16.

Hódmezőv.

21

7

2

12

27

-

41

23

17.

Rákosmente FC

21

5

4

12

20

-

33

19

18.

Szekszárdi UFC

21

5

4

12

20

-

36

19

19.

Szegedi VSE

21

3

4

14

16

-

51

13

20.

Majosi SE

21

0

4

17

12

-

69

4

Nyugati csoport

1.

III. Ker. TVE

21

16

3

2

51

-

12

51

2.

M.Magyaróvár

21

14

3

4

46

-14

45

3.

Lipót Pékség SE

21

12

5

4

48

-33

41

4.

Érdi VSE

19

11

4

4

31

-16

37

5.

SC Sopron

21

11

3

7

34

-31

36

6.

VLS Veszprém

20

10

6

4

35

-

25

36

7.

FC Nagykanizsa

21

10

5

6

48

-

33

35

8.

Komárom VSE

21

9

3

9

26

-

32

30

9.

Bicskei TC

21

8

6

7

28

-

26

30

10.

Tatabányai SC

20

9

2

9

28

-

21

29

11.

MOL Fehérvár II.

21

8

4

9

27

-

32

28

12.

ZTE FC II.

21

6

8

7

27

-

32

26

13.

Balatonfüredi FC

21

7

4

10

36

-

39

25

14.

Gárdony-Agárd

21

6

6

9

36

-

46

24

15.

Pápai Perutz FC

21

6

5

10

26

-

34

23

16.

PAFC II.

20

6

4

10

28

-

34

22

17.

BKV Előre

21

5

7

9

27

-

34

22

18.

Szabadkikötő

21

4

4

13

38

-

53

16

19.

Ménfőcsanak

20

4

3

13

22

-

47

15

20.

Nagyatádi FC

21

1

3

17

17

-

65

6

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában