Három védő is betalált Linzben, magabiztosan nyert az AV19

2020.12.08. 22:25

Megérdemelték a győzelmet

Nem lehet panaszunk a Hydro Fehérvár AV19 Linz elleni meccsére. Az ICE Hockey League keddi mérkőzésén szinte végig vezetett Antti Karhula együttese, és végül 4-1-es diadallal tett pontot az öt mérkőzésen át tartó rossz széria végére. A negyedik helyen áll a csapat az osztrák ligában!

Németh Krisztián

Az AV19 (kék-fehérben) védelme nem csak a saját kapuja előtt tette jól a dolgát

Fotó: BWL

Az utóbbi öt mérkőzésén két győzelmet szerző sereghajtó Linz otthonába volt hivatalos az AV19 kedd este. A vendégek számára nem csak azért volt fontos, hogy megszakítsák november vége óta tartó nyeretlenségi szériájukat, hanem azért is, hogy stabilizálják helyüket a felsőházban.

Kezdetben oda-vissza játék folyt, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Aztán beszorult az AV19, nagy szerencse volt, hogy Juha Pekka Hytonen ajtó-ablak ziccerben luftot ütött a kapu torkában. A helyzetet még egy emberhátrány is tetézte, de jól védekezett a Fehérvár, majd levegőhöz jutott és vezetést is szerzett a 10. percben! Alexander Petan remekül szolgálta ki a középen üresen maradt Michael Carusót, aki bombagólt ütött a kék vonal közeléből, méghozzá úgy, hogy mindkét kapuvasat megcsengette, 0-1. A Fehérvár nagyon jól jött ki a második emberhátrányából. Szó szerint! A büntetőpadról visszatérő Szabó Dániel kapott remek indítást, majd nem hibázott szemtől szemben a kapussal, 0-2. Sajnos nem sokáig tartott a kétgólos előny, Will Pelletier fél perccel később takarásból, középről lőtt laposan a ketrec közepébe, 1-2. A harmad hajrájában emberelőnyben Andreas Kristler rendesen belőtte Jaroslav Janust, nem mintha az egész meccsen nem foglalkoztatták volna a szlovák kapust.

Az AV19 (kék-fehérben) védelme nem csak a saját kapuja előtt tette jól a dolgát
Fotó: BWL

Az első szünet után tovább küzdött az egyenlítésért a Linz, beszorultak a vendégek. Ám remekül működött a helyzetkihasználás: a 35. percben emberelőnyös szituációban egy középre tett korongot Paul Geiger vágott a kapuba, a harmadik fehérvári védő szerzett gólt ezen az estén, 1-3. Pár percen belül sikerült tovább növelni az előnyt, immár csatár is betalált, ehhez pedig a fellazuló linzi védelem is kellett. A kapu mögül visszatett korongot Alexander Petan vágta a keresztvas alá, 1-4.

A harmadik játékrészben is szinte megállás nélkül szóltak a hangszórókból a szurkolói rigmusok, de a házigazdák továbbra sem találtak fogást a Hydro Fehérvár AV19-en.

A harmad második felének kezdetétől egymás után két emberhátrányt védekeztek ki Szabóék, remekül tartották a háromgólos előnyt. A hajrára jutott egy óriási Janus-védés! Meglehet, Julian Pusnik még mindig azon morfondírozik, hogy tudta a mamutjával hárítani a fehérváriak hálóőre az ajtó-ablak ziccert. 98 százalékos mutatóval zárt a szerződését a szezon végéig meghosszabbító szlovák hálóőr!

Jegyzőkönyv

Linz–Hydro Fehérvár AV19 1-4 (1-2, 0-2, 0-0)

Linz, zárt kapuk mögött. Vezette: Ofner, Sternat, Bedynek, Seewald.

Linz: Kickert – Beaudoin, Bartulis, Umicevic, Hytonen, Kozek – Dorion, Piche, Lahoda (1), Pelletier 1, Lebler – Kragl, Tikkinen – Matzka, Bretschneider (1), Brucker, Mitsch. Vezetőedző: Pierre Beaulieu.

Fehérvár AV19: Janus – Campbell, Stipsicz, Kuralt, Hári, Hargrove – Vas M., Caruso 1, Petan 1 (2), Bartalis (1), Erdély (2) – Szabó D. 1, Geiger 1 (1), Szita, Sárpátki, Mihály (1) – Kovács A.. Vezetőedző: Antti Karhula.

Kiállítások: 4, ill 12 perc

Kapura lövések: 44-32

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában