Megharcoltak Linzben

2020.12.28. 22:37

Már sorozatban kilencedik győzelménél jár az AV19

Akár az osztrák bajnokság első helyére is felugorhatott volna a Hydro Fehérvár AV19 hétfő este. Hári Jánosék szoros meccsen 2-0-ra győztek Linzben, ám a Bolzano is begyűjtötte a három pontot.

Németh Krisztián

Nagy csatában szerezték meg mindhárom pontot Linzben a fehér mezesek

Fotó: SBW Linz

Az AV19 szurkolóit is megihlette a csapat remek szereplése és, ha már a lelátón nem lehetnek ott, a Raktár utcában – tekintettel a járványhelyzetre – kis csoportokban, családi fürtökben tüzelték fel az Ausztriába induló csapatot. Kellett is az útravaló, mert komoly ellenállásba ütköztek Hári Jánosék, akik abban a tudatban léphettek jégre Linzben, hogy ha ezen az estén több pontot gyűjtenek, mint a velük pontegyenlőségben álló Bolzano, akkor megelőzik az olaszokat, és a második helyről a tabella élén találják magukat. Antti Karhula együttese izgalmas, lüktető, szoros meccset vívott az edzőváltáson átesett házigazdákkal. Az első két harmadban oda-vissza hoki folyt, az utolsó húsz perc elején tört meg a jég: Bartalis és Kähkönen is betalált. Bár az első helynek (még) nem, az AV19 sorozatban aratott kilencedik győzelmének joggal örülhetünk.

A fehérvári szurkolók pazar buzdítással búcsúztatták a Linzbe induló fehérvári hokisokat a Raktár utcában
Fotó: Soós Attila

A Hydro Fehérvár AV19 éppen Linzben kezdte pazar sorozatát december elején, ám a Duna-parti városban azóta sok minden megváltozott. A katasztrofális szereplés miatt Pierre Beaulieu vezetőedző helyére Dan Celman érkezett. A kanadai szakember nem sokkal ezelőtt még a Villach vezéreként győzelmet aratott a hullámvölgyben lévő Karhula-legénység ellen, ám ez a Fehérvár most egészen más passzban van, viszont a sógorok csapata is összekapta magát, és ez érződött az összecsapáson.

A házigazdák keményen beleálltak a párharcokba, Alexander Lahoda a meccs elején Jaroslav Janus kapust is felöklelte, lett is belőle egy kis balhé. A lendület érthető, két nappal korábban a tabellán harmadik Bécset verték el szoros meccsen. Nagyon úgy tűnt, hogy ez a párharc is nagyon éles lesz. Mindkét oldalon akadtak helyzetek az első húsz percben, a legnagyobb a mieinktől: Hári János jegyezte.

A második játékrészben is folytatódott a lendületes, gyors hoki, nem úgy tűnt, mintha az élre kívánkozó és a tök utolsó csapat meccselt volna egymással. Mindkét oldalon futószalagon jöttek a lövések, Janus és linzi kollégája Luka Gracnar is kapta az „ívet”.

Kiss Dávid másodedző a meccs előtt azt mondta, nyomás nélkül lépnek ezen az estén jégre. Azt nem tudni, hogy Antti Karhula vezetőedző a második szünetben megmutatta-e a srácoknak, hogy a Bolzano nem nyújt túl meggyőző teljesítményt Innsbruckban.

Persze sportszakmailag a lényeg a rájátszás és a bajnokság hajrájában mutatott teljesítmény, de azért az sem mellékes, sikerül-e elérni azt, amit még soha: az első helyet a bajnokság előrehaladott szakaszában, ami momentán akkor is sokat érne, ha a tudjuk, hogy az olaszok öt meccsel kevesebbet tudtak teljesíteni.

A Fehérvár az utóbbi időben rendesen kinyitotta a gólcsapot, ám egyre inkább úgy tűnt, nem ez a derbi lesz az, ahol elérik a századik találatot a szezonban, pedig a meccs előtt csak ötre voltak a kerek jubileumtól. Azért kilencvenhétig eljutottak!

Nagy csatában szerezték meg mindhárom pontot Linzben a fehér mezesek
Fotó: SBW Linz

A harmadik játékrész elején végre megtörte a jeget a Hydro Fehérvár AV19, és öt percen belül komoly előnyhöz jutott! Bartalis István pazar szólóval kanyarodott be a kapu elé és bevágta a pakkot a ketrecbe, 0-1! Ezzel lendületet vett a csapat a szárnyaszegett linziek ellenében, majd a középen őrző nélkül hagyott Toni Kähkönen beverte a második gólt, 0-2!

A házigazdák aztán párszor komoly tűzijátékot rendeztek a rendíthetetlen Janus kapuja előtt. Egyébként a harmad közepén a Bolzano vezetést szerzett Innsbruckban, úgyhogy az éllovassal kapcsolatos izgalmas kérdésre két nap múlva kell visszatérnünk.

Mivel a Linz bátran küzdött fontosabb volt megtartani a két gólos előnyt, különben igazán szoros lett volna a vége. A Fehérvár jól védekezett, még akkor is, amikor a hajrában a házigazdák emberelőnyben próbáltak visszajönni a meccsbe.

Janust nem kímélték, ám ő továbbra is állta a lövéseket. Az utolsó másfél percben kapus nélkül hokiztak a hazaiak, a stabil védőmunka kapkodásba „zavarta” a linzieket, akiknek nem volt esélye az egyenlítésre.

Meglett zsinórban a kilencedik győzelem!

Jegyzőkönyv

Linz–Hydro Fehérvár AV19 0-2 (0-0, 0-0, 0-2) Linz, zárt kapuk mögött. Vezette: Berneker, Ruetz, Kontschieder, Martin.

Linz: Gracnar – Bartulis, Kragl, Umicevic, Pelletier, Lebler – Piche, Tikkinen, Lahoda, Hytonen, Kozek – Beaudoin, Matzka, Leiler, Brucker, Bretschneider – Rohm, Mitsch, Freunschlag. Vezetőedző: Dan Ceman.

Fehérvár AV19: Janus – Campbell, Szabó B., Kuralt, Hári, Hargrove – Horváth M., Caruso, Petan, Bartalis 1, Erdély – Szabó D. (1), Geiger (1), Szita, Kähkönen 1, Mihály – Sárpátki, Kovács A.. Vezetőedző: Antti Karhula.

Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Kapura lövések: 27-24

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában