Minden jó, ha a vége jó

2020.12.30. 22:37

Az úszótanfolyamtól a bajnoki dobogóig jutott el Varga Marcell

A Delfin Sportegyesület rövid, ám annál sikeresebb úszó­idényt tudhat a háta mögött. Bár a koronavírus rányomta a bélyegét az ő idényükre is, de a decemberi korosztályos bajnokságon megmutatták mire képesek.

Kecskés Zoltán

A Delfin SE fiataljai közül Varga Marcell emelkedett ki teljesítményével, ennek eredményeként több érmet is begyűjtött

Fotó: klub

A Delfin SE folytatta az elmúlt két évben választott utat. Az utánpótlás-nevelés nem csak afféle divatos szólás-mondás lett a delfinesek háza táján, nagyon komolyan vették ezt a missziót.

Ment minden, mint a karikacsapás, amikor márciusban beütött a vírushelyzet, ami érezhetően megtizedelte az éppen szárnyaikat bontogató fiatal, saját nevelésű csapatukat, de összefogtak és egyben maradtak. Március 11-től teljesen bezárt és csak június 1-jétől lehetett nagyon korlátozott létszámban és időtartamban úszni a strandon. Ezt az időszakot online szárazföldi edzésekkel, illetve egyéni edzésterv megadásával vészelték át.

Nehéz év volt, mert az uszoda november 11-én újra bezárt, és csak a leigazolt, bajnokságra készülő sportolók részére volt nyitva. Jött a decemberre halasztott korosztályos bajnokság, és itt kellett megmutatni, hogy a nehéz körülmények ellenére is megéri a szorgalmas munka.

A Delfin SE fiataljai közül Varga Marcell emelkedett ki teljesítményével, ennek eredményeként több érmet is begyűjtött
Fotó: klub

Varga Marcell, Csonka Zsófi, Király Levente, Pipis Pál, Osztotics Patrik, Kiss Eszter, Kiss Petra, Kása Kata, Petró Hunor, Petró Hanga, Csonka Zsolt, Gyémánt Bendegúz, Dániel Réka, Bicskei Bereniké Boglárka és Brandt Petra kitűntek szorgalmukkal, tehetségükkel. Belőlük állt össze a régiós delfin bajnokságon is méltóan szereplő csapat. Büszkeséggel tölti el az egyesületet, hogy Dunaújvárosból 5 éremmel tértek haza, ami értékes dolog, mivel ezek a gyerekek 2 évvel ezelőtt még úszótanfolyamra jártak.

Kiemelkedik a Delfin SE fiataljai közül Varga Marcell, aki az országos korosztályos ranglistán 2x3., 1x5., 1x10. és 1x13. helyen végzett. Most a többieken a sor, hogy jövőre, ami remélhetően könnyebb lesz, hasonlóan szép eredményeket érjenek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában