tíz érmet szereztek

2020.10.12. 21:10

Küzdelmek a tatamin kívül

Március óta csak másodszor versenyezhettek a Fehérvár Karate Akadémia karatékái. A nehézségek és sérülések ellenére az Utánpótlás Országos Bajnokságon tíz érmet szereztek a fiatalok.

Németh Krisztián

Fekete-Páris Enikő (balra) végre megmutathatta, mit tud

Fotó: a klub

– Ilyen vakrepülésben régen volt részem, nem tudtuk, mire vagyunk képesek az Utánpótlás Országos Bajnokságon. A koronavírus-járvány miatt nem a megszokott helyünkön vagyunk, tornatermek helyett kultúrházakban edzünk. Ősszel minden hétvégén versenyen vagyunk, idén jó, ha még hármat rendeznek, nehéz a gyerekek motivációját fenntartani – közölte Bőke Béla, a Fehérvár Karate Akadémia vezetőedzője.

Nem kérdés, mennyire volt nagy szükség az Utánpótlás Országos Bajnokságra, amelyet a pestszentimrei Sportkastélyban rendeztek.

A Kajdi István–Dezső Kata–Fekete Gergely összetételű edzői csapat vezetésével tizenhárom harcos kemény küzdelemben tíz érmet szerzett. Közülük is kiemelkedik Kántor Viktória és Tihanyi Eszter teljesítménye, akik az ifjúsági lányok középsúlyú mezőnyében valamennyi nagynevű riválisukat maguk mögé utasították. Így itt házi döntőre kerülhetett sor, melynek eredményeként Viktória nyakába arany-, míg Eszterébe ezüstérem került.

Fekete-Páris Enikő (balra) végre megmutathatta, mit tud
Fotó: a klub

A dobogó tetejére még Tihanyi Ábel, Nagy-Dobondi Eszter, valamint Reichert Jázmin állhatott fel. Nagy Daniella és Vereb Zsolt ezüstérmet szerzett, míg Hortobágyi Kristóf, Fekete-Páris Enikő és Tihanyi Zsófia a harmadik helyen zárt a versenyen.

Solymosi Sárának, Králl Máténak és Kulcsár Lászlónak ezúttal érem helyett a tisztes helytállással kellett beérnie, de rövidesen kiköszörülhetik a csorbát. Erre a hónap végén Vácon, a Hinomoto kupán lesz lehetőségük, ahol a remények szerint végre a csapat felnőtt versenyzői is tatamira léphetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában