Papírforma eredmény

2020.10.23. 21:41

A bravúr elmaradt, a MAC akarata érvényesült a jégen

Az Erste Liga csütörtöki játéknapján az idei szezonban negyedik alkalommal lépett jégre a Titánok csapata, ellenfelük pedig a sorozatba fúzió által visszatérő MAC HKB Újbuda együttese volt, amely a papírformának megfelelően simán győzött.

Káldor András

Sofron István (MAC, fehér) passzírozza fel a palánkra Németh Kristófot Fotó: Hoffmann Kristóf

– Elsősorban a kapu előtti munkán lehet javítani, valamint még mindig sok olyan korong­eladásunk van, amelyek elkerülhetők lennének. Pici, apró helyzetfelismerésben levő változások kellenének, hogy sokkal hatékonyabbak legyünk – vélte Arany Máté a Titánok másodedzője a találkozó előtt.

Kétségtelenül igaza volt, főképp a tabella élén álló, és több rutinos játékost felsorakoztató MAC ellen lehetett volna bizonyítani, hogy fogékony volt a társaság ezekre az intelmekre. Mindent összevetve az idei legnehezebb erőpróba várt a Titánokra, ráadásul tíz hiányzóval kellett számolnia Kasper Vuorinen vezetőedzőnek. Ennek ellenére azért három teljes sort tudott pályára küldeni, és ott volt a jégen az új szerzemény, a 21 éves finn támadó, Aatu Luusuaniemi.

Sofron István (MAC, fehér) passzírozza fel a palánkra Németh Kristófot Fotó: Hoffmann Kristóf

Mindkét csapat nagy elánnal kezdett, az első komolyabb lehetőség Riku Tianinen, majd Danyil Jakimcsuk előtt volt, de a szezonban először csapatba kerülő Farkas Roland bravúrral hárított. Ezt követően ugyan Terbócs István betalált, de ezt a bírók nem adták meg, viszont egy emberelőnyt befújtak a fővárosiaknak. A folytatásban kisebb fölényt harcolt ki a MAC, és bizony Szeles Martin minden tudására szükség volt, hogy megőrizze ketrecét a góltól. Ez egészen a 17. percig sikerült, amikor egy kapu előtti kavarodás után Nagy Krisztián piszkált bele a korongba, és juttatta a gólvonal mögé, 0-1.

Az első szünet után is rengeteg helyzetet dolgoztak ki a fehér mezesek, de Szeles ihletett formában védett, igaz Erdély Botonddal az élen jól bekkeltek a Titánok. Már az első húsz percben is sokkal többet veszélyeztette a kaput a MAC, ez fokozódott a második harmadban, a kapura lövés aránya is bizonyítja ezt, hiszen, 44-21-re vezetett e tekintetben a vendégcsapat a második pihenőre. Emellett pedig a játékrész végén egy kettős emberhátrányt is kivédekeztek, dacára annak, hogy azért próbálkozott a győri-fehérvári alakulat becsülettel.

A harmadik harmad is intenzív MAC-rohamokkal indult, és akárcsak korábban most is kellett öt perc, amíg „megérkeztek” a meccsbe a Titánok. Az 50. percben aztán korongot vesztettek a semleges harmadban a házigazdák, és ez felhívás volt a keringőre Sofron Istvánnak, aki van olyan rutinos, hogy egy ilyen sanszot nem hagy veszni, 0-2. Az utolsó két percre levitte Vuorinen a kapusát, és annak rendje és módja szerint a 60. percben Brance Orbán ki is használta az üres kapus lehetőséget, 0-3.

– Az első harmad nagyon kemény volt, a második és harmadik harmadban jól játszottunk, de ha nem lősz gólt, nem is nyerhetsz – mondta értékelésében Vuorinen.

– Nehezen alkalmazkodtunk a pálya méretéhez, egyszerűbben kellett volna játszanunk, de megtaláltuk a győzelem kulcsát és ez a legfontosabb – fogalmazott Kangyal Balázs.

JEGYZŐKÖNYV

Titánok-MAC HKB Újbuda 0-3 (0-1, 0-0, 0-2)

Győr, NEMAK csarnok, 310 nézőt, V.: Babic, Wolf, Árkovics G., Angyal.

Titánok: Szeles – Erdély B., Reiter, Balogh B., Madácsi, Péter A. – Dobmayer,

McNulty, Luusuaniemi, Tiainen, Jakimcsuk – Hajnal, Kóger B., Almási,

Csiszer, Németh K. – Sándor-Székely. Vezetőe.: Kasper Vuorinen.

MAC: Farkas R. – Dóczi (1), Pozsgai, Molnár B., Nagy K. 1, Sofron I 1. –

Csollák, Tornyai, Kreisz, Brance Orbán 1, Terbócs – Bugár, Garát (1), Kedves

R., Lőczi, Majoross B. – Ádám, Ritter, Strenk O. Vezetőe.: Kangyal Balázs.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.

Kapura lövések: 30-57.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában