Alaposan megváltozott az idei mezőny

2020.08.16. 19:27

Ha úgy alakul, akár Somogy megyei győztese is lehet a jelenleg zajló U19-es bajnokságnak

A megyei I. osztályú U19-es bajnokságban az előző szezonhoz képest három csapattal kevesebb résztvevővel számolhattak a sorsolás elkészítésekor az MLSZ ­Fejér Megyei Igazgatóságán. A találkozókat a korábbi évekhez hasonlóan idén is szombaton délelőttönként rendezik.

Káldor András

A martonvásáriak (piros-fehér) az előző idényben a középmezőnyben végeztek Fotó: KRI / FMH

Kissé megfogyatkozott a mezőny létszáma erre a bajnoki idényre, ám azért örvendetes, hogy olyan csapat is csatlakozott a pontvadászathoz, amely az ezt megelőző években máshol vitézkedett a pontokért. Jelesül a Siófoki Bányász együtteséről van szó, mely elvileg Somogy megyébe tartozna, ott is vett részt még az előző évben a regionális bajnokságban, de átkérte magát a klub a Fejér megyei bajnokságba.

Nem indult viszont a DUFK SE, a Mezőfalva – mindketten a megyei II. osztályban folytatják –, a Móri SE, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – mindketten a regionális megyei bajnokságban folytatják, és a Polgárdi, amely a megyei II. osztályú bajnokságban vesz részt a továbbiakban.

A tavalyi be nem fejezett ­bajnokságban a Videoton ­Baráti Kör fiataljai zártak az élen, őket követték a ­Flavus Velence és a Kisláng-­TELMEX gárdái.

2. forduló

2020. augusztus 22., 10.00

Velence–Siófoki Bányász, Sárbogárd–Martonvásár Mustang, Lajoskomárom–Ercsi Kinizsi SE, Szár–Kisláng, Sárosd Kronos Sport–Enying

Szabadnapos: Videoton Baráti Kör

3. forduló

2020. augusztus 29., 10.00

Enying–Szár, Kisláng–Lajoskomárom, Ercsi Kinizsi SE–Sárbogárd, Martonvásár Mustang–Velence, Velence–Videoton Baráti Kör

Szabadnapos: Sárosd Kronos Sport

4. forduló

2020. szeptember 5., 10.00

Videoton Baráti Kör–Martonvásár Mustang, Velence–Ercsi Kinizsi SE, Sárbogárd–Kisláng, Lajoskomárom–Enying, Szár–Sárosd Kronos Sport

Szabadnapos: Siófoki Bányász

5. forduló

2020. szeptember 12., 10.00

Enying–Sárbogárd, Kisláng–Velence, Ercsi Kinizsi SE–Videoton Baráti Kör, Martonvásár Mustang–Siófoki Bányász, Sárosd Kronos Sport–Lajoskomárom

Szabadnapos: Szár

Győri Dominik (piros, Sárbogárd) űzi-hajtja ellenfelét Fotó: KRI / FMH

6. forduló

2020. szeptember 19., 10.00

Siófoki Bányász–Ercsi Kinizsi SE, Videoton Baráti Kör–Kisláng, Velence–Enying, Sárbogárd–Sárosd Kronos Sport, Lajoskomárom–Szár

Szabadnapos: Martonvásár Mustang

7. forduló

2020. szeptember 26., 10.00

Enying–Videoton Baráti Kör, Ercsi Kinizsi SE–Martonvásár Mustang, Szár–Sárbogárd, Sárosd Kronos Sport–Velence, Kisláng–Siófoki Bányász

Szabadnapos: Lajoskomárom

8. forduló

2020. október 3., 10.00

Martonvásár Mustang–Kisláng, Siófoki Bányász–Enying, Videoton Baráti Kör–Sárosd Kronos Sport, Velence–Szár, Sárbogárd–Lajoskomárom

Szabadnapos: Ercsi Kinizsi SE

9. forduló

2020. október 10., 10.00

Enying–Martonvásár Mustang, Kisláng–Ercsi Kinizsi SE, Lajoskomárom–Velence, Szár-­Videoton Baráti Kör, Sárosd Kronos Sport–Siófoki Bányász

Szabadnapos: Sárbogárd

A martonvásáriak (piros-fehér) az előző idényben a középmezőnyben végeztek Fotó: KRI / FMH

10. forduló

2020. október 17., 10.00

Ercsi Kinizsi SE–Enying, Martonvásár Mustang–Sárosd Kronos Sport, Siófoki Bányász–Szár, Videoton Baráti Kör–Lajoskomárom, Velence–­Sárbogárd

Szabadnapos: Kisláng

11. forduló

2020. október 24., 10.00

Enying–Kisláng, Sárbogárd–Videoton Baráti Kör, Lajoskomárom–Siófoki Bányász, Szár–Martonvásár Mustang, Sárosd Kronos Sport–Ercsi Kinizsi SE

Szabadnapos: Velence

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában