Számukra ismeretlen ellenfelek jönnek

2020.07.10. 08:00

Végre magasabb osztályba léphettek

Az idő előtt félbeszakadt sportszezonban a megye I. osztály élén végző Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő focicsapata gőzerővel készül az NB III.-as szereplésre. A sikerkovács vezetőedző, Balogh Zsolt tanítványai jobbára azonos osztálybéli ellenfelek ellen készülnek az augusztusi rajtra.

Káldor András

Időben elkezdték az agárdiak a felkészülést

Fotó: egyesület

Régóta kacérkodott már a klub a harmadosztályú szerepléssel, mely idén nyáron végül realizálódhatott. Bár a megyei pontvadászat a koronavírus-helyzet miatt nem fejeződhetett be, ám az agárdi alakulat korántsem érdemtelenül jutott fel, hiszen tizenhárom mérkőzésen mindössze egyetlen vereséget szenvedtek, és még októberben idegenben győzték le legnagyobb riválisukat, a Móri SE együttesét.

Balogh Zsolt négy éve tölti be a vezetőedzői posztot, és irányításával már a 2017/18-as idényben is közel jártak ahhoz, hogy álmaik teljesüljenek, de végül még a dobogóról is lecsúsztak.

A munkát idejekorán, június 22-én kezdték el, és az első hetekben a ráhangolódáson volt a hangsúly. Ezen a héten azonban már a lovak közé csaptak, ami az edzések számában és a felkészülési mérkőzések növekedésében is nagyon jól megmutatkozik.

– Az első mérkőzésünket a Ceglédi VSE ellen fogjuk játszani, majd következik a Dunavarsány FC csapata. Ezt követően pedig a Szekszárdi UFC, a Bicskei TC, a Kelen SC és az FC Dabas lesznek az ellenfeleink – tájékoztatta lapunkat Balogh Zsolt.

Időben elkezdték az agárdiak a felkészülést
Fotó: egyesület

A szakmai stáb bővült, csatlakozott edzőként a gárdát hosszú évekkel ezelőtt dirigáló Oláh Attila, aki a megyeválogatottnál is Balogh Zsolt segítője. Arra azonban nem derült fény, hogy a csapat a terv szerint háromszor húsz csapatból álló NB III.-ban melyik csoportban fog szerepelni.

– Mi sem tudunk többet, mint bárki más. Hiába érdeklődünk… – tette hozzá.

Jó hír a szurkolók számára, hogy a csapat nagy része együtt maradt, talán csak hárman, négyen távoztak a tavalyi keretből. Ez már nagyjából a téli felkészülésük alatt így alakult, akkor is NB III.-as együttesekkel játszottak, és ezeken az összecsapásokon igazán biztató jeleket vélt felfedezni a vezetőedző.

– Próbáljuk a keretet is megerősíteni, vannak már kiszemeltjeink, de egyelőre nem szeretnék senkit sem nevesíteni. Öt új labdarúgóval már dűlőre jutottunk, de amíg nem történik meg az átigazolásuk, addig nem „fedjük fel” őket. Az nem titok, hogy keresünk még játékost, de semmivel nem vagyunk elkésve, még van időnk rá. Úgy tervezzük, mivel elég hosszú szezon vár ránk, közel negyven forduló, mellette még Magyar Kupa találkozók is, így legalább huszonkét fős állományban gondolkodunk. Ha netán maradna még egy „üres” hely, azt feltétlenül az utánpótlásunkból töltenénk fel egy tehetséges játékossal – zárta gondolatait Balogh Zsolt vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában