Mezőszilasi nyitánnyal és sárkeresztúri bajnokavatással

2020.06.14. 14:39

Júliustól indulhat a megyei fogathajtó-bajnokság?

A legutóbbi fogathajtó vezetőségi ülésen egy szűkített, ötfordulós bajnokság nyári–őszi megrendezése körvonalazódott. Az elképzelések szerint a nyitányt júliusban Mezőszilason rendeznék, a bajnoki finálét pedig szeptemberben Sárkeresztúron.

FMH

Bajnokavatás Cecén, 2019 őszén. Az első három helyezett (első sor): id. Semjén Attila (b), Semjén Attila és Taligás Menyhért. Mögöttük: Gosztola József (b), a megyei fogathajtó szakág elnöke és Varga Gábor, a déli térség országgyűlési képviselője Fotó: Gál Sándor

A koronavírus-járvány a megyei kettesfogathajtó-bajnokság 2020-as megrendezésének sem kedvezett. Amint Csuti Péter, a Fejér Megyei Lovassport Szövetség fogathajtó szakágának titkára lapunknak elmondta: június 24-én, szerdán 18 óra 30 perces kezdéssel közgyűlést tartanak Sárkeresztúron, a Szabadság utcai sportpálya klubhelyiségében a megyei lovas egyesületek vezetőinek és versenyzőinek részvételével. A tanácskozáson az aktuális helyzetnek megfelelően döntenek az idei bajnokság nyári–őszi lebonyolításáról.

Bajnokavatás Cecén, 2019 őszén. Az első három helyezett (első sor): id. Semjén
Attila (b), Semjén Attila és Taligás Menyhért. Mögöttük: Gosztola József (b), a
megyei fogathajtó szakág elnöke és Varga Gábor, a déli térség országgyűlési
képviselője
Fotó: Gál Sándor

Amennyiben a kormány feloldja a korlátozásokat, a tavalyi megyei bajnok, id. Semjén Attila és társai júliustól a selybák közé hajthatnak. Az ötfordulós bajnokság menetrendje, Mezőszilas: július (még nincs pontos dátum); Sárszentágota: augusztus 9. (a versenynap még változhat); Szabadhídvég: szeptember 5.; Cece: szeptember 12.; Sárkeresztúr (bajnokavatás): szeptember 19.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában