Megküzd a posztjáért

2020.05.21. 19:13

Jó teljesítménnyel hálálná meg a bizalmat Horváth Dominik

Az utánpótlás-válogatottban is szép sikereket elérő Horváth Dominik a Fehérvári Titánok játékosaként kezdheti majd a 2020–2021-es jégkorongszezont.

Dévai N. Csaba

Izgatottan várja a közös munkát a felnőttcsapattal

Fotó: SAT

Újabb székesfehérvári fiatal következik a vadonatúj Ti­tá­nok-­játékosokat bemutató sorozatunkban, hiszen Horváth Dominik 2001-ben a koronázóvárosban látta meg a napvilágot. Az azóta eltelt 19 esztendőt igen eredményesen töltötte, hiszen az akadémiai ranglétrát végigjárva folyamatosan ott volt a legjobb védési százalékkal rendelkező hálóőrök között, olyannyira, hogy az elmúlt két idényben az osztrák U20-as bajnokságban (EBYSL) nem is volt nála jobb.

Nem volt meglepő tehát, hogy Kiss Dávid vezetőedző – aki eddig három mérkőzésen dobta már be a mély vízbe – hosszú távon is a csapatában szerette volna tudni a fiatal kapust.

– Nagyon örültem neki, hogy a vezetőség bizalmat szavazott nekem, beléphetek a felnőtthokiba, és ott tapasztalatot szerezhetek. Én is, de a mindvégig támogató család, barátok is tudják, hogy ez egy hatalmas lépés a karrieremben. Szeretnék minél inkább élni a kapott lehetőséggel, amelyhez véleményem szerint mindenekelőtt rutinra lesz szükségem, hogy jobban tudjam majd olvasni a játékot, felkészültebb legyek minden szituációban. Az utánpótlásban történő korosztályváltások nem összehasonlíthatók ezzel az osztálylépéssel, de reményeim szerint gyorsan megy majd az átállás, hogy ezen a szinten is minél sikeresebb legyek. A megfelelő számú edzéssel és hozzáállással úgy gondolom, hamar meglesz ez – csak munka kell hozzá.

Ifiként három mérkőzésen jutott szóhoz a Titánokban, a jövőben megsokszorozná ezt a számot
Fotó: SAT

Csapaton belül komoly versenyre számíthat Horváth, hiszen az első számú – 28 évével rangidősnek számító – hálóőr, Gyenes Dávid mellett a szintén fiatal, 1999-es születésű Szeles Martinnal is fel kell majd vennie a küzdelmet.

– Szerencsére mindkét srácot régóta ismerem, sokat edzettünk már együtt, voltam velük meccseken. Úgy gondolom, hogy mindkettejükkel jó kapcsolatot ápolok, és nagyon várom már, hogy egyfajta barátságos vetélkedés alakuljon ki köztünk, ami mindannyiunkat még jobb teljesítményre ösztönözne.

Az U20-as korosztályos válogatottal múlt decemberben a divízió I/B világbajnokságon aranyérmet ünnepelhetett, amely tornát a második legjobb mutatóval zárta a kapusok között, 91,67 százalékkal.

– Örültem neki, hogy elsőéves U20-asként is bizalmat szavaztak nekem, mindig hatalmas kiváltság egy játékosnak, ha felhúzhatja a címeres mezt. Nagyon szeretem az ottani közeget, mindenki közel áll egymáshoz – régóta együtt vagyunk, és szeretünk együtt játszani. Mindig nagy öröm velük küzdeni, egy világbajnokságon pedig még inkább, amely ennek az egész sportnak a csúcsa. Próbálok mentálisan minden mérkőzésnek ugyanúgy nekivágni, de szerintem egy vb-n mindenki teljesen más szellemben játszik, mint az otthoni bajnokságban, hiszen mindvégig hatalmas a tét, azon a négy-öt mérkőzésen dől el a végeredmény. Nagyon élvezetes ilyen körülmények között játszani, remélem, hogy az idei évben is nemcsak a klubcsapattal, hanem a válogatottal is hasonlóan eredményesek leszünk majd.

Izgatottan várja a közös munkát a felnőttcsapattal
Fotó: SAT

A jövőbeli tervek között Fehérvár mellett a nemzetközi jégkorong is helyet kapott.

– Elsősorban szeretnék minél több játéklehetőséget kapni, majd bekerülni az EBEL-csapatba. Ezt követően meglátjuk, hogy alakul a karrierem, természetesen nagyon szívesen játszanék külföldi klubban is. Számomra az lenne a csúcs, ha egy európai vagy esetleg észak-amerikai topligában védhetnék, és ezért dolgozom mindennap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában