Nem jutott MK-döntőbe a címvédő

2020.05.27. 20:09

Egy teljes félidőt ajándékozott el a Vidi

A MOL Aréna Sóstóban 2-2-re végzett a MOL Fehérvár FC és a Mezőkövesd Zsóry FC a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, így 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal a matyóföldiek jutottak a fináléba.

Ferencz Balázs

Kovács István (j) csalódott, hogy nem jutottak döntőbe

Fotó: Dömötör Csaba / MW

A fehérvári, izgalmakkal teli, de mezőkövesdi sikerrel zárult összecsapás után csapott össze a másik elődöntőn a Budapest Honvéd és az MTK. 0-0-ás rendes játékidőt követően a hosszabbítás sem hozott döntést, majd a büntetőpárbajt a Honvéd nyerte 5-4-re, így a kispestiek idén is ott lesznek a döntőben.

A MOL Fehérvár FC nem tudja megvédeni címét, holott kétgólos hátrányból is volt esélye megfordítani a Mezőkövesd elleni párharcot.

– Nagyon rosszul kezdődött a meccs számunkra, hiszen amikor tízen voltunk a pályán, némi szerencsével egy hibánkat kihasználva megszerezte a vezetést a Mezőkövesd – értékelt Joan Carrillo, a fehérváriak vezetőedzője. – Ezt követően egy egyszerű filozófiát követtek, hiszen a védekezésre és az ellentámadásokra koncentráltak, ezt pedig nagyon intelligensen meg is oldották. Jól tömörültek középen, nehéz volt megbontani a szerkezetüket. A szünetben kockázatot vállaltunk, három belső védőre váltottunk, volt három tiszta lehetőségünk is, de egy újabb hibánkat kihasználva egy kontrából ismét betalált a Kövesd. Ezt követően szerintem volt egy szabályos gólunk, nekem nem tűnt lesnek, de ez nem lehet kifogás az eredményt illetően. Nem lehet egy rossz szavam sem a csapatra, az utolsó percekig hajtott mindenki, jöttek a gólok és a helyzetek. Mindenki csalódott, hiszen szerettünk volna ott lenni a döntőben, ebben az embert próbáló helyzetben szerettük volna a kupagyőzelmet ajándékozni a szurkolóinknak és a klubnak.

Kovács István (j) csalódott, hogy nem jutottak döntőbe Fotó: Dömötör Csaba / MW

Kovács István rettentő csalódottan, de a helyzetet reálisan értékelve tekintett vissza a párharcra, s vázolta a jövő rendkívül nehéz feladatait.

– Gratulálunk Kuttor Attilának és a Mezőkövesdnek, megérdemelten jutottak a döntőbe, mondom ezt annak ellenére, hogy rengeteg helyzetünk volt, főleg a második fél­időben – mondta a Vidi támadója a molfehervarfc.hu-nak. – Viszont ha a négy félidővel kalkulálunk, akkor látni kell, hogy Mezőkövesden nem sikerült olyan eredményt elérnünk, ami elegendő lett volna. Sajnos abban a mérkőzésben benne hagytuk a győzelmet, ami biztosította volna, hogy magabiztosabbak legyünk hazai pályán. A Kövesd rögtön a meccs elején talált egy gólt, s onnantól nem volt egyszerű dolgunk. Az első félidőt ajándékba adtuk nekik, s ez nem fér bele semelyik csapat ellen sem. Rendszert váltottunk a második félidőre, próbáltunk rájuk menni, rengeteg helyzetünk volt, viszont egy ellenakcióból talán két passzal mögénk kerültek és befejezték. Viszont nem a kapott gólokkal, hanem a kihagyott helyzeteinkkel és a játékkal volt probléma. Azonban a csapat becsületére válik, hogy végig próbáltuk űzni, hajtani őket és megfordítani a találkozót, de végtelenül csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült kiharcolni a döntőbe kerülést. Ez volt idén a legnagyobb célunk, ami elveszett. A bajnokságban a Ferencvárosnak sajnos tetemes előnye van. Ameddig matematikai esélyünk van, nem adjuk fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában