Kosárlabda

2020.03.06. 08:00

Folytatódik a bajnokság az Alba Fehérvár számára

Egy hónapos szünet után folytatódik a férfi kosárlabdázók bajnoksága. Az Alba Fehérvár hétvégén Jászberénybe látogat.

Horog László

Takács Milán (7) várja, hogy ismét bajnokin lépjen pályára

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A nagyváradi edzőtáborozást követően hazai pályán folytatta a felkészülést az Alba. A fehérvári kék-fehérek szombaton este a Jászságban vizitálnak, a tabella utolsójánál. A vendégek a 7. helyen várják az ütközetet.

– A nagyváradi torna után megkezdtük a felkészülést a JKSE elleni találkozóra. Kiegyenlített a mezőny, bármikor előfordulhatnak váratlan eredmények. A szombati ellenfél a közelmúltban légiósokat, valamint edzőt is cserélt, biztosra veszem, mindent megtesz majd a győzelemért. Úgy gondolom, jobbak annál, mint amit a táblázaton elfoglalt helyük sugall, nehéz meccsre számítok, de természetesen nyerni szeretnénk – mondta a fehérváriak hátvédje, Takács Milán.

Takács Milán (7) várja, hogy ismét bajnokin lépjen pályára
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A klub – az Alba FKC női kézilabdázóival közösen – ismét meghirdette rajzpályázatát, két korcsoportban, 6–9 és 10–14 éves nebulók számára. A gyerekek pályaműveit április 6-ig várják, a rajzok és festmények készítői bemutathatják kedvenc kosárlabdázójukat, kézilabdázójukat, valamint megálmodhatják, milyennek szeretnék az Alba a remények szerint két év múlva elkészülő, új, multifunkciós sportcsarnokát. A pályaművek bármilyen technikával készülhetnek, grafitceruzával, színes ceruzával, vízfestékkel, filctollal, zsírkrétával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában