Disztl Péter válogatott mérkőzéseinek több mint felén, 18 meccsen nem kapott gólt

Disztl Péter két részletben 1977 és 1987 között, valamint az 1995–96-os idényben őrizte a Videoton SC és a Parmalat FC hálóját. 2016-ban a Vidi 75 éves jubileuma alkalmával a szurkolók szavazatai alapján összeállított álomcsapatba is beválasztották.

Egyáltalán nem volt véletlen, hogy a kapuban kezdte pályafutását?

– Édesapám remek kapus volt, mondhatom nyugodtan, hogy az első tanítómesterem, ő vitt le először a Vonatkertbe, és tanítgatta nekem az alapfogásokat. Ekkor még nem voltam leigazolva, csupán hat-hét éves lehettem.

Nagyon fiatalon került el szülővárosából, Bajáról a Videotonhoz. Könnyen ment a váltás, mindössze tizenöt évesen?

– Aránylag gyorsan sikerült a beilleszkedés. Az első hónap kicsit nehezebb volt, hiszen ki kellett szakadnom a megszokott környezetből, de átsegítettek az edzések, a csapattársak, és természetesen osztálytársaim a Vasvári Pál Gimnáziumban, ahol fantasztikus négy évet töltöttem el.

1976-ban a Videoton csapata Országos Ifjúsági Bajnokságot nyert.

A döntőben és a bajnokságban is toronymagasan a legjobb volt a csapat, ráadásul négy büntetőt hárítva lett a mérkőzés hőse a Pécs elleni találkozón, hogy emlékszik erre vissza?

– Szenzációs csapatunk volt! Elvileg a Ferencváros lett volna a döntőben a nagy ellenfelünk, velük döntetlent játszottunk az elődöntőben. Ez nekünk elég volt ahhoz, hogy a döntőbe kerüljünk, mert hat-­nullára vertük a Szombathelyt és a Győrt is. A másik ágon ez a Pécsnek sikerült, hozzáteszem, nekik is nagyon jó csapatuk volt. Egy-egy lett a mérkőzés vége, a rendes játék­időben megfogtam egy büntetőt, majd a szétlövésben pedig még hármat. Óriási dolog volt megnyerni ezt a bajnokságot annak idején. Nagyszerű élmény, szép emlék a mai napig, de nem szabad elfelejteni, hogy mellette még kétszer a Vasvári Pál Gimnázium csapatával elhódítottuk a középiskolás csapatok számára kiírt kupát is.

Ötvenszer játszott az ifiválogatottban, akkoriban kik voltak a legnagyobb riválisai?

– Józsa Miklóst említeném a Fradiból, akivel együtt mentünk ki az ifjúsági világbajnokságra, de volt több srác is, akikkel versenyeztünk az egyes mezért.

1977-ben lett először NB I-es játékos, méghozzá egy Ön számára peches meccsen, csereként a Kaposvár ellen, az utolsó percekre állt be, és mégis két góllal „avatták” fel?

– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy aznap volt a nagypapám temetése, 17 évesen nehezen tudtam magam azon túltenni, hogy nem engedtek haza. Amikor be kellett állni, akkor volt bennem egy kis drukk, mivel első meccsem volt az első osztályban, és tíz perc alatt két gólt kaptam. Az újság másnap írta is, hogy „Disztl annak örülhet, hogy ennél csak jobb jöhet.” Hála Istennek később jött is!

Kinél lett állandó csapattag, és mikor?

– Kovács László volt végig a standard kapus, amikor aztán 1979-ben együtt lesérültünk a Fáy utcában, ő az NB I-ben, én a tartalékmeccsen. Előbb felépültem a könyöksérülésből, így kerültem a kapuba. Verebes József szavazott rendkívüli bizalmat, ahogy az összes fiatalnak annak idején, és ezt ki is használtam.

A sérülések elkerülték, mindössze 27 mérkőzést kellett kihagyni hosszú pályafutása során, pedig 367 alkalommal – ebből a Videotonban és a Parmalat FC-ben 244 találkozón – szerepelt az első osztályban. Minek volt köszönhető ez, a géneknek?

– Mindenki tudta azt, hogy megalkuvás, ellentmondás nélküli kapus voltam. Mindenbe belevetettem magam, a testi épségemet sem féltettem. Rám is igaz volt, amit Toni Schumacher mondott: „Nem kértem, de nem is adtam kegyelmet.” Szerencsés alkat voltam, hiszen komoly sérülés nélkül végig tudtam játszani a pályafutásomat, a két térdműtétem is már csak a karrierem végén ért utol.

Az 1984–85-ös évben az egész kontinensen megismerték a nevét az UEFA Kupa negyeddöntőjében, a Manchester United elleni büntetőpárbajban nyújtott alakítása után, amikor megfogta Arthur Albiston lövését, majd Madridban a Real ellen Jorge Valdano sem örülhetett, az ő 11-esét is hárította.

Pályafutása alatt számtalan büntetőt védett, volt erre egyéni receptje?

– Próbáltak már elemezni millió tizenegyest, rengeteg szisztéma látott napvilágot. Például, ha leteszi a játékos a labdát, amerre felnéz, akkor arra rúgja, vagy amikor leteszi egy bizonyos forgató mozgást végez valamelyik irányba, és oda rúgja. Az én esetemben sokkal egyszerűbb volt a dolog. Azt néztem, hogy milyen lábbal rúgja, milyen szögben áll neki a labdának, vagy egyenesen fut neki, vagy valamelyik oldal irányból. Ebből próbáltam kiokoskodni az oldalt, illetve a játékos szándékát. Szerencsére ez több esetben sikerült. Ami még nagyon fontos, hogy rendkívül gyorsnak és koncentráltnak kell lenni. Én megpróbáltam mindig az utolsó pillanatig kivárni, nem elmozdulni. Köztudott volt, hogy nekem kötélből voltak az idegeim, a legélesebb szituációkban is nyugodt tudtam maradni, meghozni a megfelelő döntést.

Őszintén, 1985-re érett be igazán az akkori Vidi?

– Igen, mivel évek óta már együtt játszottunk, és nagyon minimális változás volt a keretben. Verebes Józsefnél indult el, amikor a fiatalokat bedobta a mély vízbe. A legfontosabbnak bizonyult Kovács Ferenc visszatérése, ő ismerte a csapatot, és aki ott volt, az nagyon jól tudta, hogy olyan edző kellett nekünk, aki, ha belép az öltözőbe, akkor megfagy a levegő. Profi módon állt hozzá, csak a mérkőzésen, és az edzésen nyújtott teljesítmény számított neki. Mi a többi csapathoz képest, az UEFA Kupában kis csapat voltunk, de rendkívül jó játékosok alkották. Kétségtelen, hogy a hazai mezőnyben a Honvédot nem tudtuk megelőzni, dacára annak, hogy korábban oda-vissza is vertük, de a legfontosabb meccsen, a bajnoki döntőben kikaptunk itthon egy 11-essel. Érdekes, hogy abban az évben hét büntetőt rúgtak ellenem, hatot megfogtam, és ez az egy volt, amit nem.

Igaz, hogy akár a Real Madridban is kiköthetett volna?

– A Real Madrid elleni győztes mérkőzés után merült fel a nevem, Österreicher Emil menedzser biztatott, hogy próbál segíteni. Végig tartotta bennem a lelket, de sajnos nem így alakult, akkor mindezt nagyon nehéz volt realizálni.

A válogatott mérkőzései közül melyik volt a legemlékezetesebb?

– Számomra bármilyen szinten is játszottam, mindig ünnep volt a mérkőzés. A válogatottban szerepelni különleges érzés, akkor még csak a válogatott találkozók előtt játszották a himnuszt, úgyhogy kiváltság volt annak, aki ott tudott állni. Nehéz kiemelni egyet is, mert rengeteg nagyszerű összecsapást játszhattam, megvertük a németeket, a brazilokat. Talán az Ausztria elleni meccs a csúcs, hiszen Bécs szinte magyar volt, és hatalmas szurkolást kaptunk.

1987-ben a Bp.

Honvédhoz igazolt. Miért?

– Nem kérdeztek meg minket a Videoton vezetői a folytatásról. Mivel lejárt a szerződésünk, mindenki tisztában volt ezzel. A vezetők hozzánk se szóltak, azt hitték, hogy simán aláírunk. Ezután történt a Honvéd megkeresése, én mindenképpen úgy akartam befejezni a pályafutásomat, hogy bajnokcsapat tagja vagyok. Akkor leszálló ágban voltunk a Vidivel, ezt a döntést meg kellett hoznom. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy ezeket az éveket öcsémmel, Lacival játszhattam végig.

Következett a német Erfurt csapata, amely nem igazán ismert a labdarúgás szerelmesei között. Miért éppen őket választotta?

– Harmincévesen az első adandó alkalmat kihasználtam, akkoriban ez az egy lehetőség adódott. Utólag jó döntésnek bizonyult, harmadikok lettünk a bajnokságban, az UEFA Kupában kivertük az FC Groningent, igaz a későbbi győztes Ajax elbúcsúztatott minket.

Kipróbálta magát Malajziában az FC Selangorban, mekkora kihívást jelentett?

– Ez a maláj Fradi, egy rendkívül jó csapat volt, mellyel megnyertük a bajnokságot. Minden mérkőzést telt ház előtt játszottunk otthon és idegenben egyaránt.

Mit csinál manapság? Kapus­edzőként dolgozott a válogatottnál és több élvonalbeli csapatnál, mostanában viszont mintha elfeledkeztek volna Önről, és többet látjuk röplabdameccseken szurkolni, mint a kispadon.

– Ezt azoktól kellene megkérdezni, akik bizonyos csapatoknál döntési helyzetben vannak. Én soha nem kínáltam magam, bárhol dolgoztam, mindig a maximumot nyújtottam. Számomra is érthetetlen, de azt mindenki tudja, hogy a szívem hova húz és hova tartozik…