Újra nemzeti színűben

2020.02.11. 14:30

Lukács és Govens is meghívót kapott a válogatottba

Február 12-én kezdi a felkészülést a férfi kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőkre. Ketten kaptak meghívót az Alba Fehérvárból, egy fiatal és egy rutinos róka, Lukács Norbert, valamint Darrin Govens.

Horog László

Darrin Govens és Lukács Norbert a válogatottban bizonyíthatnak

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A 18 esztendős bedobó, Lukács Norbert másfél év elteltével kapott ismét meghívót. A fiatal tehetség legutóbb sérülése miatt nem tarthatott a csapattal. A nemzeti együttes két selejtezőt vív a közeljövőben, a mieink Szombathelyen találkoznak a szlovénokkal február 20-án, majd az ukránokkal idegenben, 23-án, vasárnap.

– Utoljára több mint egy éve, 2018 novemberében, 17 évesen kaptam meghívott Ivkovics Stojan kapitánytól, Kecskeméten gyakoroltam a társakkal, tétmeccsen nem léptem pályára, csak egy edzőmérkőzésen, a KTE ellen. Belgrádban, a szerbek elleni felkészülési derbire neveztek, de nem jutottam szóhoz, a kispadon ültem. Klubtársam, Takács Milán akkor jutott szóhoz először címeres mezben. Tavaly nyáron meghívtak, de a bokám miatt nem mehettem, részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem Nagyváradon, az U18-as Eb első meccsén, Koszovó ellen, haza is kellett utaznom, Fehérváron következtek a kezelések. Tavaly ősszel nem volt válogatott edzőtábor, természetesen nagyon örülök, hogy ismét meghívtak. Február 12-én kell jelentkeznem Kecskeméten, úgy tudom, 18-as keret kezdi a munkát, 17-én zárul az összetartás, 18-án utazunk Szombathelyre, 20-án vívjuk az első találkozót, a folytatásban is Vasban készülünk, onnan utazunk Ukrajnába. A cél természetesen az, hogy ne csak gyakoroljak, szeretnék a keretben maradni, valamint pályára lépni a selejtezőkön – mondja Lukács Norbert.

Darrin Govens és Lukács Norbert a válogatottban bizonyíthatnak
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A fiatal kosaras a tavalyi szezon óta egyre több lehetőséget kap az Alba Fehérvár együttesében. Az első három mérkőzésen nem kapott bizalmat, aztán egyre inkább számított rá a szakvezetés. Az utolsó három derbin, a Pécs, a Szeged és a Kecskemét ellen nem nevezték, betegség miatt.

– Kétszer is megbetegedtem, alighanem influenza volt. A többieken is átment, Molnár Marci 39, Guyton 39,5, Keller Iván 40 fokos lázzal küzdött a szegedi, idegenbeli meccs előtt, utóbbi el sem tudott utazni a társakkal. Én a csongrádi kirándulás előtt, valamint pár nappal később, a KTE elleni, hazai derbi előtt is ágynak dőltem, mindkétszer felment a lázam, utóbbi alkalommal magasabbra, 39,5-re. Azóta minden rendben, teljesen felépültem.

A rutinos harcos, a 32 esztendős Darrin Govens is természetesen nagyon várja a válogatott alföldi edzőtáborát.

– Két éve kaptam meg a magyar állampolgárságot, a 2017-es Európa-bajnokság után, a későbbiekben több meccsen játszottam a vb-selejtezőkön. Tavaly nyáron is készültem a csapattal, vártam, hogy ismét érkezzen a meghívó. Örömmel jövök, büszkeség a szereplés a nemzeti csapatban, itt élek és játszom, ez a második otthonom. Szeretem a társakat, jól kijövök a szövetségi kapitánnyal, aki jó szakember, valamint fontos, hogy bízik bennem. Nincs információm a soron következő ellenfelekről, azt azonban biztosra veszem, hogy jól fel fogunk készülni, várom az edzőtábor kezdetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában