csapatsiker

2020.02.27. 22:04

A fehérvári Kovács Gergely párbajtőröző Eb-bronzot nyert kadét korosztályban

Az Alba Regia Vívó Akadémia párbajtőrözője, Kovács Gergely a kadét korosztály legjobbjai közé tartozik, s tagja volt a négyfős válogatottnak is, mely bronzérmet szerzett a horvátországi utánpótlás Európa-bajnokságon.

Ferencz Balázs

Kovács Gergely (középen) asszója döntött a bronzéremről a franciák ellen

Fotó: EFC

A székesfehérvári Kovács Gergely mellett Csabai Máté, Kó Benedek és Somody Soma alkották a magyar párbajtőr csapatot a kadét korosztályban.

A törököket és a svédeket is 45:38-ra verték, majd azzal a svájci csapattal csörrentették össze pengéiket, mely soraiban tudhatta a friss egyéni Európa-bajnokot, Theo Bourchard-t. Végül 45:39-es diadallal aratott nagy bravúrt a magyar egység. Kó Benedek 5:2-re nyerte meg a csörtét Bouchard-ral szemben, míg Csabai Máté és Kovács Geri egyaránt 5:5-re hozta a helvétek legjobbja elleni párharcot. Az elődöntőben azokkal az olaszokkal kerültek szembe a magyarok, akik egyéniben az egész idény során jobban forgatták párbajtőrjeiket. A negyedik csörtében már tíz tussal vezettek az itáliaiak (8-18), de nem adták fel. Kó és Somody hozták a magukét (30:33), Kovács Gergely pedig 37:40-nél lépett pástra. Az utolsó asszóban 42:42-re hozta fel a csapatot. A ráadásban az utolsó tus döntött, az olaszok mentek tovább a döntőbe.

Kovács Gergely (középen) asszója döntött a bronzéremről a franciák ellen
Fotó: EFC

A franciák ellen vívtak a bronzért a fiúk, s rettentő feszült volt a mérkőzés a Zatika Sportcentrumban, hiszen az első, majd a második asszó is 3:3-mal ért véget. Kó Benedek kéttusos előnyre tett szert a harmadik csörtében (11:9), de Mael Denaux fordított Somody Somával szemben (16:17). Kovács Gergely pedig 6:6-ot vívott Corentin Mathieuvel. Kó Benedek egyenlített (26:26), Somody remekelt (30:27), Denaux viszont ismét egalizált, így 32:32-es állásnál fordulhattak a felek a zárófelvonásra. A 17 éves Kovács Gergely elképesztően magabiztos volt befejezőemberként, nem remegett meg a keze, s a magyar együttes 40:37-re megnyerte a párharcot, így az Andrásfi Tibor vezette négyes a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

– Azt hiszem, ez a győzelem kárpótolt minket az elveszített elődöntőért és az egyéni versenyen történtek miatt. Bár ezúttal is voltak hullámvölgyeink, most mi örülhettünk a végén. Mérhetetlenül boldog vagyok, büszke a fiúkra − értékelt az utanpotlassport.hu-nak a szakvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában