Két villanás döntött

2020.01.24. 22:30

Nem botlott a fehérvári jégen a listavezető Salzburg

Az osztrák jégkorongbajnokság alapszakaszának zárófordulójában pörgős mérkőzésen vitte el mindhárom pontot a Red Bull Salzburg a Hydro Fehérvár AV19 otthonából.

Dévai N. Csaba

A helyzetek megvoltak, Lamoureux viszont lehúzta a rolót a salzburgi kapu előtt

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Köszönjük, Hannu – szólt az üzenet a mérkőzést megelőzően a hazai publikum részéről, amely egyfajta szomorú mementóként döbbentette rá az embert: a fehérvári jégkorong történetének egyik legszimpatikusabb edzője távozott kedden a kispadról.

Az immáron Anti Karhula-­Arttu Luttinen irányítása alatt álló Fehérvár lendületesen indította a mérkőzést, Kóger Dániel két alkalommal is megizzasztotta Lamoureux-t, majd – Bud Holloway szabálytalanságát követően – emberelőnyben lőtt Erdély Csanád veszélyesen kapura. Ugyanazon előny során a két Andrew dolgozott össze, Sarauer lekészítése után Yogan lökete súrolta a keresztvasat. Már egyenlő létszámnál is a hazaiak maradtak támadásban, míg a Salzburg első nagyobb helyzete a 8. percben érkezett, Layne Viveiros lőtt kapura egy kontra végén. Nem szűnt a fehérvári lelkesedés, 12. percben Erdély és Kóger előtt is üresen állt a kapu egy pillanatra, de nem sikerült bevinni a találatot. Ahogy kiegyenlítődött a játék képe, úgy érkezett az első vendég emberelőny is, önfeláldozó blokkoknak köszönhetően viszont sikerült hatástalanítani a veszélyhelyzetet.

Fehérvári előnnyel vette kezdetét a folytatás, és bár Erdély beleérésekor Lamoureux-nek kellett nagyot védenie, Campbell kék vonalas lökete pedig a kapuvason csattant, nem sikerült megtörni a jeget és munkára bírni az eredményjelző-kezelőt. Hazait ismét salzburgi előny követett, majd újfent Kógerék csillogtathatták emberfóros játékukat. Ez a két perc sem vezetett eredményre, egy elszámolt hazai csere során pedig túl sok fehérvári maradt a jégen. Az újabb két perc során Hughes lövése után Harty blokkolt önfeláldozó módon, majd Brent Regner löketét csíp­te el villámgyors mozdulattal Kornakker Dániel. Mario Huber lövésénél is a fehérvári hálóőr bravúrjára volt szükség, osztatlan sikert aratva a közönség soraiban. A 10. percben megszületett a játékrész harmadik hazai ember­előnye, ám mindössze másfél percig tartott, ekkor ugyanis Girard előtt nyílt a büntetőpad alaposan bejáratott ajtaja. Hat perccel a középső harmad vége előtt Girard harcolt ki újabb kiállítást, a mérkőzés ritmusába egyre jobban belerázódó Salzburg viszont még a harmadukba való bejutást is rendkívül megnehezítette, nemhogy a minőségi helyzetek kialakítását. 34 másodperc volt hátra, mikor Brent Regner eresztett el egy lövést a kék vonalról, amely Bud Holloway takarásának köszönhetően becsapta Kornakkert, 0-1.

A helyzetek megvoltak, Lamoureux viszont lehúzta a rolót a salzburgi kapu előtt
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A védők közül kiugró ellenfelét csak szabálytalan eszközökkel tudta Campbell megállítani, lehetett tovább tökéletesíteni a hátrányos védekezést. A 45. percben mutatott ismét életjelet a Volán, előbb Timmins csuklólövését hárította Lamoureux, majd Kuralt lövése csengette meg – az este során harmadszor – az osztrák kapuvasat. A játékrész felénél Erdély volt centikre az egyenlítéstől, előbb egy lövése szállt kevéssel mellé, majd egy beleérést követően hiányzott kétujjnyi. Hiába a hatalmas helyzetek, a listavezető jegyezte az újabb gólt, az 53. percben Chad Kolarik lőtt Kornakker válla fölött a rövid felsőbe, 0-2. Ezt követően elkeseredett küzdelem indult a szépítésért, ám ehelyett salz­burgi üres kapus gól zárta a meccset: John Hughes tette fel az i-re a pontot, 0-3.

JEGYZŐKÖNYV

Hydro Fehérvár AV19–EC Red Bull Salzburg 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)

Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 2720 néző. V.: Baluska, Trilar, Gatol, Klaspar.

Fehérvár: Kornakker – Szabó B., Campbell, Kóger, Sarauer, Erdély – Stipsicz, Tikkanen, Szabó K., Timmins, Kuralt – Kaijomaa, Harty, Yogan, Girard, Sárpátki – Kiss R., Busenius, Reisz, Mihály. Vezetőedző: Anti Karhula.

Salzburg: Lamoureux – Heinrich, Regner 1, Huber (1), Brickley, Hughes 1 – Joslin, Schreier, Holloway, Baltram (1), Kolarik1 – Jakubiztka, Viveiros (1), Huber, Schiechl, Hochkofler – Rebering, Varejcka, Witting. Vezetőedző: Matt McIlvane.

Kapura lövések: 31-21

Kiállítások: 10, ill. 10 perc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában