Ismét osztrák öröm

2020.01.01. 22:30

Nagy arányú vereséggel indította az évet a Fehérvár

Nemhogy nem sikerült visszavágni a karácsonyi vereségért, újabb komoly pofonba szaladtak bele a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozói a Vienna Capitals ellen.

Dévai N. Csaba

Ty Loney (j) ezúttal is megtalálta számításait a fehérvári kapu előterében Fotó: Leo Vymlatil

Fotó: Vymlatil/Weitsicht.cc

Hat nappal azután, hogy 6-1-es győzelmet aratott a Raktár utcában a bécsi alakulat, a Volánon volt a sor, hogy elrontsa a hazai szurkolók kedvét. Ez az előzetes várakozások szerint sem volt egy könnyű feladat, lévén, hogy a Vienna a Linz 8-0-s, valamint a Znojmo 5-0-s legyőzésével hangolt, míg a Fehérvár hosszabbítás után előbb győzött Znojmóban, majd kikapott a Black Wings Linztől.

Szép feladatnak néztek tehát elébe a Jonathan Harty mellett Kóger Dánielt, Szabó Dánielt és Mihály Ákost nélkülöző fehérváriak, arra viszont a legpesszimistább szurkolók sem számíthattak, ami az első kilenc percben történt a jégen. 26 másodperc telt csak el a mérkőzésből, amikor a legutóbb is kiváló formában jégkorongozó Ty Loney lövése csapta be Kornakker Dánielt, 1-0. Két és fél perccel később Loney az előkészítő szerepében tűnt fel, Ali Wukovits váltotta gólra centerezését, 2-0. Nem sikerült megtörni a bécsiek nyomását, a hetedik percben pedig hiába mutatott be először egy szép bravúrt Kornakker, Wukovits másodszorra már nem hibázott, 3-0. Ezzel még nem ért véget a rémálomszerű kezdés, a kilencedik perc legelején Szita Donátnak kellett kiülnie két percre, az első emberelőnyből pedig azonnal gól is született: Loney közeli lövése talált utat a hálóba, 4-0. Hannu Järvenpää vezetőedző ezt követően kapuscserét eszközölt, Michael Ouzas érkezett a vendégek kapujába. Sikeres emberhátrányos védekezést követően Andrew Sarauer veszélyeztetett, ám Starkbaum védeni tudott, ahogy a harmad – mindössze – négy másik fehérvári kapura lövésénél is.

Ty Loney (j) ezúttal is megtalálta számításait a fehérvári kapu előterében
Fotó: Leo Vymlatil

Megpróbált ritmust váltani a Volán a középső felvonás elején, és Mark Flood személyében sikerült is egy bécsit a büntetőpadra küldeni. Az előny viszont hátránnyá változott, Brenden Kichton vágott be egy szólót, 5-0. Kiegyenlítettebb játék következett, a helyzetek zöme így is a hazaiak előtt adódott, Wukovits a vasat is megcsöngette. Éppen szorult volna ismét a hurok a Fehérvár nyakán, amikor egy gyors kontra végén Felix Girard szerzett gólt Szita Donát lövése után, 5-1. Ez azonban nem a mesébe illő fordítások estéje volt, 35 másodperccel később jól takarták Ouzas kilátását, Kichton lövése pedig be is zúgott, 6-1.

Hiába a tetemes előny, a záró harmadot sem vette félvállról a gólkülönbség-javításra hajtó hazai gárda, és szűk hárompercnyi játékot követően Mike Zalewski kapásbombája süvített a fehérvári kapuba, 7-1. Szabó Bence 48. percben bekövetkező kiállítása során érződött először, hogy visszavettek az osztrákok, ám Erdély Csanád és Sarauer két veszélyes megindulása közül egyik sem járt sikerrel. Az 50. percben aztán megszületett a második vendégtalálat, Tim Campbell volt eredményes, 7-2. Az utolsó szó viszont így is a hazaiaké lett, Ryan Holzapfel 57. percben szerzett találata állította be a 8-2-es végeredményt.

JEGYZŐKÖNYV

EV spusu Vienna Capitals–Hydro Fehérvár AV19 8-2 (4-0, 2-1, 2-1)

Erste Bank Arena, 4950 néző. V.: Fichtner, Smetana, Gatol, Kaspar

Capitals: Starkbaum – Wall, Flood (1), Olden (1), Holzapfel 1 (1), Baun (1) – Fischer (2), Kichton 2, Wukovits 2 (1), Zalewski 1 (2), Loney 2 (2) – Hackl, Dorion, Aslin (1), Grosslercher, Hartl – Winkler, Rotter, Birnbaum (1). Vezetőedző: Dave Cameron.

Fehérvár: Kornakker (Ouzas) – Kiss R., Campbell 1, Lehtonen, Timmins, Kuralt – Caruso, Tikkanen, Erdély, Sarauer, Sárpátki – Busenius, Stipsicz, Yogan (1), Girard 1 (1), Szita (1) – Szabó K., Reisz, Szabó B. Vezetőedző: Hannu Järvenpää.

Kiállítások: 4, ill. 10 perc

Kapura lövések: 48-17

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában