Egyszerű játék kellett

2020.01.30. 21:34

Kiélezett párharcon jutott túl az FKC

Nem bírt egymással a kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában Fejér megye két élvonalbeli női alakulata. A Dunaújvárosi Kohász KA otthonában 30-30-as döntetlent ért el az Alba Fehérvár KC, s ennek nagyon örült.

Ferencz Balázs

Rózsás Josephine (balra) és társai végig harcosan játszottak Fotó: ZSE

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Nem csoda, hogy a fehérvári csapat játékosai torkából zengett diadalittasan az „Alba” kiáltás a Magyar Kupában elért 30-30-as döntetlen után, hiszen a szabályok értelmében hiába nincs győztes, a kupában az lép tovább egyenlő állás esetén, aki idegenben játszik. Márpedig az Alba FKC megharcolt a továbbjutásért Dunaújvárosban.

– Olyan sorozat után vagyunk, ahol nem sok siker­élménye volt a csapatnak, ezért nagyon egységes képet szerettünk volna mutatni a kupameccsen. Ezt sikerült is megvalósítanunk – értékelt Deli Rita, a fehérváriak vezetőedzője. – Azokra a nagyon egyszerű játékainkra szorítkoztunk, ami kimondottan a Dunaújváros védekezésére irányult. Mindenképp kellett a jó kapusteljesítmény is. Végig kiélezett volt a mérkőzés, a legutóbbi, székesfehérvári bajnokihoz hasonlóan. Nagyon jó, pozitív töltete volt ennek a meccsnek, végig nagyon izgalmas volt. A végjátékban még emberhátrányban is olyan kritikus szituációk adódtak, melyeket a pályán lévő fiatal játékosaim még nem tapasztaltak, meg kellett élniük ezeket a pillanatokat. Jól reagáltak erre. Örülünk a továbbjutásnak, s bízom benne, hogy ez nagyon sok erőt ad a csapatnak a bajnokság hátralévő párharcaira is, és eredményesek leszünk ott is.

A DKKA az utolsó másodpercekben betalált, de a játékvezető támadófault miatt nem adta meg a gólt, ám György László szerint nem ezen múlt a kiesésük.

Rózsás Josephine (balra) és társai végig harcosan játszottak Fotó: ZSE

– Gratulálok a Fehérvár továbbjutásához, ugyan nem kaptunk ki, de így mégis kiestünk – fogalmazott a Kohász trénere. – Nagyon nem működött a védekezésünk, 6-3-nál lehetőség nyílt előttünk arra, hogy meglépjünk, de nem tudtuk kihasználni a helyzetet, ebben mi hibáztunk. Onnantól kezdve nagyon kiélezett csata folyt a pályán, a második félidő vége felé vettük át egyszer a vezetést egy rövid ideig, de nem volt benne a csapatban, hogy meg tudja nyerni a mérkőzést. Rengeteg taktikai húzással élt mindkét csapat akár a védekezésben, akár a támadásban.

A francia átlövő, Claudine Mendy a fehérváriak vezére volt, 11 gólt szórt az újvárosi hálóba.

– Persze örülök, hogy 11 gólt dobtam, de ez a győzelem valóban a csapat diadala volt – jelentette ki Mendy. – A Dunaújváros ellen mindig nagyon nehéz játszani, mindig kiélezett meccseket vívunk, hol az egyik, hol a másik együttes nyer egy góllal, éppen ezért nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy kiharcoltuk a továbbjutást. Megpróbálunk minél tovább menetelni. Fontos volt, hogy fejben is rendben voltunk, koncentráltan játszottunk.

Kialakult a Magyar Kupa negyeddöntőjének mezőnye. Az Alba FKC mellett a Siófok, a Debrecen, a Kisvárda, az MTK, valamint az Érdet meglepetésre kiejtő Vác, továbbá a sorozathoz a legjobb nyolc között csatlakozó Ferencváros és Győri Audi ETO KC várhatja a pénteki sorsolást. A négy közé jutásért április 8-án küzdenek a csapatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában