a megyei versenyzők helytállásával ért véget

2019.12.09. 19:42

Pinke Lilla a legeredményesebb Fejér megyei a kempo-világbajnokságon

November utolsó napjaiban Szigetszentmiklóson nyolc ország részvételével rendezték meg a kempo-világbajnokságot, ahol a sokszoros világbajnok Pinke Lilla, a Sárosdi Kempo SE versenyzője ismét hatalmas bravúrt hajtott végre.

Tihanyi Tamás

A seregélyesi Pinke Lilla nagyon kemény ellenfeleket győzött le Fotó: a klub

A részletekről két edzőjének egyike, Koncz Gábor számolt be. „Lilla szombaton szerepelt, a 12–20 évesek kategóriájában, és a vb legeredményesebb versenyző­jének bizonyult, hiszen hat aranyat, egy ezüstöt és egy bronzérmet gyűjtött többnyire nagyon nehéz ellenfelekkel szemben. A küzdelmi számokban öt aranyat és egy ezüstöt, a technikai számokban pedig egy aranyat és egy bronzot szerzett. Nagyon erős mezőnyben tudott győzni. Az ő korosztályában fejre nem, de testre már nagy erővel lehet ütni és rúgni: Lillának ez volt a legkeményebb kihívása pályafutása során. Kilenc mérkőzéséből nyolcat megnyert, ötször kényszerítette idő előtti feladásra ellenfelét fojtással vagy feszítéssel.”

Koncz Gábor elmondta, az egyik döntőben román ellenfelével szemben csak egyetlen ponttal veszített, de aztán ugyanazt a lányt is feladásra kényszerítette egy másik szám döntőjében.

„Lilla igen nagy tehetség, ugyanakkor rendkívül szerény lány, aki minden edzésen ott van, és igyekszik mindig a maximumot nyújtani. Pluszedzéseken is részt vesz, amit hétvégéken tartok.”

Édesapja, a seregélyesi családfő, Pinke Péter természetesen nagyon büszke leányára. Ezt mondta:

„Büszke rá az egész család, nagyon nagy élmény volt látni a küzdelmeket. Amelyek persze igen kemények voltak, hiszen Lilla először küzdött olyan versenyen, ahol már komoly ütéseket és rúgásokat is be lehetett vinni.”

A seregélyesi Pinke Lilla nagyon kemény ellenfeleket győzött le
Fotó: a klub

Pinke Lillának egyébként a húga is sportol, válogatott tollaslabdázó, és korosztályában jelenleg az országos lista harmadik helyezettje.

Eredmények: Sárosdi Kempo SE. Edzők: Koncz Gábor, Kordás István. Pinke Lilla: 6 arany, 1 ezüst, 1 bronz. Kugler András (aki az abai szakosztály edzője is) három kőkemény ukrán ellenfelet győzött le no Gi földharcban, kettőt kopogtatással, azaz feladásra kényszerítéssel: 1 arany. Láng Aurél: 1 ezüst, 2 bronz. Horváth Kata: 1 bronz. Hippeller Panna: 4 ezüst. Csizmadia Dániel: 1 ezüst, 1 bronz. A Sárosdi Kempo SE nagylóki csapata. Edzők: Koncz Viktória, Denkó Eszter. Vígh Izabell: 3 ezüst, 2 bronz. Bereczk Szonja: 1 ezüst, 2 bronz. Virág Benjámin: 1 ezüst. Németh Szabolcs: 2 ezüst. Tóth Daniella: 2 ezüst, 2 bronz.

A földharc is dúskált látványos megmozdulásokban
Fotó: a klub

Székesfehérvári Kempo SE. Edzők: Polgár Tamás, Gáncs Ferenc, a gyerekeknek Burián Bence, Burián Ben­degúz. Kiss Lajos Richárd: 1 ezüst, Farkas Ádám: 2 ezüst, 2 bronz. Suplicz Dana: 1 arany, 1 ezüst. Király Levente: 1 bronz. Lóránt Dalma: 2 ezüst, 1 bronz. Forró Zsombor: 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz. Juhos Lili: 1 arany, 2 ezüst. Pipis Pál: 3 ezüst, 1 bronz.

Szölősi Zsófia: 3 ezüst, 1 bronz. Horváth Kende: 2 arany, 1 bronz. Ódor Bence: 3 arany, 1 ezüst. Czentár Imre: 1 arany, 3 ezüst. Tajti Bori: 2 arany, 1 ezüst. Szabó Rebeka: 2 arany, 1 ezüst. Pintér Hanna: 1 bronz. Vadányi Fülöp: 1 ezüst, 2 bronz. Koza Márk: 1 arany, 1 bronz.

Fabók Kornélia: 1 arany. Burián Bendegúz: 2 ezüst, 2 bronz. Burián Bence: 2 ezüst. Szölősi Tibor: 1 arany, 1 ezüst. Major Ákos: 2 arany.

 

A Székesfehérvári Kempo Akadémia is képviselte magát két gyerek és két junior versenyzővel.

Fehér Hunor nem szerzett érmet, azonban Víg Ádám 2 arany (Stop Semi Contact, Rumble Sparing küzdelmi versenyszámokban) és földharcban 1 ezüst érmet nyert. A juniorok közül Schulcz István ezüst, és Farkas Károly bronz érmet szereztek, mind a ketten B viadal küzdelmi versenyszámokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában