Bécsben

2019.10.23. 19:47

Döntőben úsztak a Delfin SE fiataljai

Új úszógeneráció formálódik a Delfin SE vezetőedzője, Dániel András kezei alatt. Az ifjú versenyzők a komoly hagyományokkal bíró bécsi Delfin Kupán értek el megsüvegelendő döntős helyezéseket.

Ferencz Balázs

Csonka Zsófi (b) és Fogas Zsófi a legeredményesebbek

Fotó: Delfin

Az osztrák fővárosban immár 19. alkalommal rendezték meg a nívós nemzetközi megmérettetést, melyen a Székesfehérvári Delfin SE palántái is visszatérő vendégek. Dániel András tizedszer küldte a bécsi medencébe ifjú vízhasítóit. Új generációt nevel a Delfin, s úgy tűnik az irány jó, hiszen a legkisebbek többsége már döntőket úszhatott, vagyis a legjobb nyolc között végeztek.

A 7 és 10 év közötti gyerekek öt ország fiataljaival mérték össze erejüket és tudásukat, néhányan közülük életük első versenyén ugrottak medencébe. Érthető volt tehát a megilletődöttség egy-egy szereplőtől, így ennek tükrében még biztatóbb, hogy többen is döntőbe jutottak. Csonka Zsófi volt a legeredményesebb, 50 méter mellen negyedik lett.

Csonka Zsófi (b) és Fogas Zsófi a legeredményesebbek
Fotó: Delfin

Ugyanitt Fogas Zsófia ötödikként csapott a falra. Szintén ötödik lett Pipis Pál 25 m mellen, és Varga Marcell 50 m pillangón, valamint 50 gyorson. Varga 50 háton egy hatodik hellyel gazdagodott, míg Fogas Zsófi 50 m gyorson lett 6. 25 m háton Pipis Pál hetedik, 50 gyorson Csonka Zsófia 8., 25 gyorson Pipis 9., 50 mellen pedig Király Levente 9. lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában