röplabda

2019.09.23. 22:20

Óramű pontossággal

A MÁV Előre-Bericap lányaira még sok munka vár Fésüs Irén vezetőedző szerint. A szakember szokásához híven ezúttal is reálisan értékelt, és látja miben kell javulnia csapatának a hazai rendezésű III. Dévényi Tibor Emléktorna után.

Káldor András

Fésüs Irén szerint még időbe telik, hogy csapata kellőképpen összerázódjon Fotó: egyesület

Milyen tanulságokkal zárult a torna?

– Nagyon-nagyon örülök annak, ahogy játszottunk mert új játékosokkal bővült a csapat, és nyilvánvalóan össze kell szoknunk, tudni kell, hogy ki hova, és merre figyeljen a pályán. A gárda nagy része ugyan már évek óta együtt játszik, nem kis feladat az újakkal őket összegyúrni. Azonban pontosan azt kaptam ettől a felkészülési tornától, amit vártam. A nyitásfogadásban tartunk a leghátrább, és ezt a tornán is bebizonyítottuk. Abban a pillanatban, amikor az ellenfél jól szervált, sajnos mi nem tudtunk megfelelően reagálni. Mondhatnám azt is, hogy kiszerváltak bennünket a balatonfürediek. Az újak beilleszkedéséhez több időre lesz szükség, reálisan nézve januárra már jók lehetünk.

Fésüs Irén szerint még időbe telik, hogy csapata kellőképpen összerázódjon
Fotó: egyesület

Hol tart most a csapat?

– Annyiban vagyunk lemaradva, hogy új irányító érkezett a mexikói Ivone Martinez Villareal személyében. Mint minden csapatjátékban, itt is rendkívül fontos szerepe van az irányítónak, miután rajta keresztül megy át minden támadás, minden labdamenet. Nagyon fontos, hogyan szervezi a játékot! Ő még most nem azt a játékot játssza, amit én szeretnék, egy teljesen más felfogást tanult. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem könnyű számára, mert a lányom (Tálas Zsuzsanna – a szerk.) irányítóként sok helyen megfordult, minden alkalommal, amikor elment valahová mindig, minden edzőnek más elképzelése volt erről a játékról. Az általam elképzelt taktika szerint – miután mi alacsonyak vagyunk – jobban kell erőltetnünk a centerjátékot. Az irányítónk még egyelőre azt játssza, amit otthonról hozott magával korábbi csapatából, és idő kell ahhoz, hogy megszokjon minket. Amúgy nagyon jó szellemű, jó a hozzáállása, ügyes, és technikailag képzett, minden olyan képesség megvan benne, amire nekünk szükségünk lehet.

Milyen csapatot láthatnak a szurkolók a szezonkezdetre?

– Technikailag nagyon biztosnak kell lennünk, és óramű pontossággal kell játszanunk ahhoz, hogy a magassági fölényben lévő csapatokat le tudjuk birkózni. Szeretném gyorsítani a játékot, és precizitásban úgy kell működnünk, mint a Schaffhausen óra, mert különben nem tudunk eredményesek lenni. Október 12-én itthon kezdünk a Gödöllő ellen, három hetem van még, hogy összerázzam őket. Kellene játszanunk még legalább három felkészülési mérkőzést hogy egyről a kettőre jussunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában