kosárlabda

2019.07.05. 12:00

Nincs még minden veszve

A női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében Nagy-Britannia együttese drámai körülmények között győzte le a magyar csapatot.

Dévai Nándor Csaba

Hajszálnyira voltak a bravúrtól a magyar hölgyek Fotó: nso

Magyarország–Nagy-Britannia 59-62 (13-15, 9-17, 16-16, 21-14)

Belgrad Arena, 550 néző.

Magyarország: Studer 10/6, Turner 11/6, Raksányi 10/6, Zele 5/3, Határ 8. Csere: Horti 8, Dubei 3/3, Varga Zs. 4. Szövetségi kapitány: Székely Norbert

Hajszálnyira voltak a bravúrtól a magyar hölgyek
Fotó: nso

Az elődöntő szinte kézzel fogható közelsége okozta nyomás ellenére sem kezdett rosszul a magyar csapat, 13-15-tel ért véget az első negyed. A folytatásban el tudtak lépni a kék mezes britek, főként a végül 29 pontig jutó Temi Fagbenle révén. A 38-48-cal véget érő harmadik negyed után a záró felvonás legvégén már 56-60-at mutatott az eredményjelző. Az utolsó két percben Turner Yvonne és Határ Bernadett volt a két főszereplő, ám egyikük sem tudta bevinni az egyenlítést jelentő kosarat. Studer Ágnes hármasával egy pontra csökkent a hátrány, a mindent eldöntő két pont azonban végül Határ kezében maradt, győzött Nagy-Britannia. Székely Norbert lányai számára ezzel még nem ért véget a szereplés, szombaton a Franciaország–Belgium mérkőzés vesztese ellen harcolhatják ki az olimpiai selejtezőtornán való részvételt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában