Megyei díjugrató-bajnokság

2019.07.22. 20:40

A hétvégén Sárosdon szállnak nyeregbe a lovasok

A 27. Imre István díjugrató emlékversenyt a hétvégén, július 28-án, vasárnap rendezik meg a településen, a viadal egyben a megyei díjugrató-bajnokság 3. fordulójaként is szolgál. A 4. fordulóra augusztus 9-11-én Balatonvilágoson kerül sor, és a Fejér megyei döntőnek is Világos ad otthont egy később egyeztetett időpontban.

V. Varga József

„Lovasforgalom” pályán belül és kívül Fotó: FMH-archív (VV)

A megnyerhető bajnoki címekről Kunos Attila, a Fejér Megyei Lovassport Szövetség díjugrató szakágának elnöke tájékoztatta lapunkat. Az eddigiekhez hasonlóan az idén is négy egyéni – kezdő, ifjúsági (10-18 éves kor), amatőr és felnőtt lovas – számban, valamint csapatban hirdetnek majd Fejér megyei bajnokot.

Megyei versenyzőink dobogós eredményei a legutóbbi júliusi regionális, illetve országos minősítő versenyről. Némethy Bertalan regionális kvalifikációs verseny, Bábolna. 70-75 cm felkészítő, nyitott: 3. Herczog Anna (Intéző, Vértesi TSE, Gánt). Rajtengedély vizsga: 2. Szarka Evelin (Zeusz, Mezőfalvi LE). 80-85 cm felkészítő, rev.: 2. Szarka Evelin (Zeusz, Mezőfalva). 125 cm nyitott: 2. Herczog Anna (Tardos, Gánt).

Országos minősítő, Balatonvilágos. 100 cm kezdő lovas: 2. Domonkos Léna (Alvin, Kings Gold LSE, Dinnyés). 100 cm nyitott: 2. Detki Károly Kornél (Hanna, Némethy Bertalan Alapítvány, Tabajd). 105 cm nyitott: 3. Benedek Adél (Aviator, Tabajd). 105 cm nyitott (másnapi v.): 1. Vandik Júlia (Carpediem, Krucsó LK, Baracska). 110 cm ifjúsági: 3. Ferger Viktória (Viador, Kabakán Lovarda, Cece). 110 cm nyitott: 1. Füri Milán (Hunter Dadero, Baracska). 125 cm nyitott: 2. Reischl Márton (Latino, Vajtai Elit LCSE). 130 cm nyitott, fiatal lovas: 2. és 3. Buza Patrik Zoltán (Calliope és Opál), Baracska).

„Lovasforgalom” pályán belül és kívül
Fotó: FMH-archív (VV)

Fiatal lovas (másnapi v.): 2. Buza Patrik Zoltán (Gina van Lange Weeren).

A lovasok a megyei fordulókon három lovat lovagolhatnak, azonban a helyezési pontok megállapításánál csak a legjobb ló eredményét számítják be. A versenyzők helyezési pontokat kapnak (6-1). A megyei döntőn az a lovas jogosult indulni a bajnoki címért, aki az adott versenyszámban legalább egy megyei fordulón befejezett pályát teljesített (stílusversenyen minimum 6 stíluspontot).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában