bajnoki cím

2019.06.04. 23:12

Nem tudott hibázni a DSE

Minden mérkőzését megnyerve szerezte meg a bajnoki címet a Dunaújváros SE Röplabda Akadémia U17-es csapata a sorozat fináléjában.

Káldor András

Kecskeméti Bálint Fotó: a klub

A Continental Arénában megrendezett döntőben az újvárosiakon kívül a Kecskemét, a Kaposvár, a Szolnok, a Pénz­ügyőr, valamint Fésüs Röplabda Akadémia együttesei harcoltak a végső helyezésekért. A csapatokat két hármas csoportba sorolták, a DSE a Pénzügyőrrel és a Fésüs RA együttesével alkotott triót. A csoportmeccsek során a fővárosiakat 3-0-ra győzték le, majd a Felsővárosi Fésüs RA gárdáját szorosabb ütközetben, 3-1-re múltak felül. Ezzel egyben a csoport elsőséget is kivívták, és a döntőbe jutásért játszhattak.

Kecskeméti Bálint Fotó: a klub

A másik ágat a Szolnok Sportcentrum nyerte, akik az elődöntőben a Pénzügyőrt múltak felül (3-0), míg a DSE ismét a Fésüs RA-val játszott, és nyert 3-0-ra. Ez azt jelentette, hogy bejutottak a döntőbe, ahol az aranyéremért a Szolnok ellen léphettek pályára.

Bár az első két szett szoros volt, és szorongattak a Tisza-partiak, de jobban bírták a nyomást Bartal Gergely tanítványai. Majd a harmadik játszmát könnyedén, és a meccset magabiztosan nyerték 3-0-ra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában