kézi

2019.06.25. 22:16

Megyei rangadó is jön

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női csapata nem kevesebb, mint 11 barátságos mérkőzést vív majd a nyár folyamán.

Dévai Nándor Csaba

A csapatkapitány Szalai Babett rutinja is sokat segíthet F: DKKA

A legutóbbi szezonban sérülések miatt kissé haloványabban szereplő újvárosi kézisek első osztályú ellenfelek ellen készülnek a szeptember elején kezdődő 2019/2020-as idényre. A klub elmondása szerint az elmúlt pontvadászathoz hasonlóan továbbra is az akadémiai nevelés lesz a középpontban, minél több saját nevelésű fiatal magyar tehetségnek szeretnének lehetőséget adni, hogy az ország legjobbjai között fejlődhessenek.

A csapatkapitány Szalai Babett
rutinja is sokat segíthet F: DKKA

Július 20-án hazai pályán fogadják a szintén nagyszerű utánpótlásbázissal rendelkező Szombathelyi KKA együttesét, amit 24-én egy MTK & FTC elleni összecsapás követ, szintén hazai pályán. Két nappal később Székesfehérvárra látogatnak, hogy megmérkőzzenek az Alba Fehérvár KC lányaival. Augusztusba átlépve 1-jén és 2-án Szekszárdon vívnak két mérkőzést, az Érd, valamint ismét a Fehérvár ellenében. 8-án következik a Kisvárda hazai pályán, majd 10-én irány Budapest: az MTK-hölgyekkel mérkőznek majd.

Augusztus 15–17. között a IX. Érd Kupán lesz jelenése a csapatnak, ahol 15-én ismét az MTK, 16-án szintén másodszor a Kisvárda, 17-én pedig a házigazda Érd lesz az ellenfél.

Augusztus 22-én keretbe foglalják a felkészülést, hiszen a Szombathelyi KKA vendége lesz a Kohász csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában