„A tükörbe kell néznünk”

2019.05.16. 21:22

Szolnoki Roland szerint a játékosok felelősek az idei szezonért

Az Újpest múlt heti legyőzésével biztosította be jövő évi tagságát a Puskás Akadémia az NB I-es labdarúgó-bajnokságban. A PAFC-nál már a következő szezonra készülnek, de egy biztos: ennél többre hivatott a társaság.

Nagy Péter

A felcsúti védő tavaly bajnoki címet szerzett a Vidivel, idén a kiesés ellen harcolt a Puskással Fotó: PFLA

Tavaly bajnok lett a Vidivel, pályára lépett az Európa-ligában, idén viszont már a kiesés ellen harcolt új csapatával, a Puskás Akadémiával. Mennyire nehéz feldolgozni ezt egy játékosnak?

– A 2017/18-as idénynek még úgy vágtam neki, hogy minden rendben lesz: a Vidinél a bajnoki címet tűztük ki magunk elé, a szezon elején még játszottam is, az El-ben is szóhoz jutottam, aztán a tavasszal már egyre kevesebb lehetőséget kaptam – kezdte Szolnoki Roland. Nyáron tértem vissza az akadémiára, majd az őszi rajt előtt nem sokkal megsérültem, ki is kellett hagynom tíz meccset. Szerencsére a visszatérésem jól sikerült, megragadtam a kezdőben, ráadásul a kapitányi szalagot is megkaptam. Ennek ellenére soha nem voltam, vagyok elégedett a teljesítményemmel, profi sportolóként nem is tehetnék mást. Próbáltam azonban egy stabil átlagot nyújtani, de biztos voltak olyan találkozók, amelyeken ez kevésbé valósult meg. Nem egyénileg, hanem csapat szinten kell értékelni az elmúlt évet, le kell vonni a konzekvenciát. Ebben a gárdában ennél több van, mindenkinek önvizsgálatot kell tartani, a tükörbe kell néznünk és a párhetes nyári szünet után úgy kell visszajönnünk, hogy ezt a pályán is meg tudjuk mutatni.

Tételezzük fel: ha Pintér Attilával megnyerte volna a PAFC a Magyar Kupát 2018-ban, akkor akár a nemzetközi porondon is megmutathatták volna magukat. Ez reális?

– Nem tudom, de borítottuk már a papírformát idén, gondoljunk csak az Európa-ligában menetelő Vidi otthonában aratott három-nullás győzelmünkre – erre se mert volna senki fogadni. De azt is el kell mondani, hogy amikor nem jöttek az eredmények, nem tudtunk belekapaszkodni semmilyen pozitív dologba, akkor az önbizalmunkon elég nagy csorba esett. A soroksári MK-búcsú egy újabb pofon volt, és akkor még nem is említettük a Haladás és a Kisvárda elleni vereségeket. Nehéz helyzetbe kerültünk, de szerencsére kikászálódtunk a gödörből. Az utolsó öt meccs egész jól néz ki, vasárnapig megőriznénk ezt a formát.

A felcsúti védő tavaly bajnoki címet szerzett a Vidivel, idén a kiesés ellen harcolt a Puskással Fotó: PFLA

Pedig sok tétje már nem lesz a hétvégi bajnokinak, a Ferencváros aranyérmesként érkezik, önöknek meg már nem kell félni a kieséstől.

– Az FTC ellen mindig mindenki meg akarja mutatni magát, ez nálunk sem lesz másképp. Szépen szeretnénk lezárni az évet, úgy tudom, telt ház lesz, minden jegyet eladtak, de mi nem akarunk asszisztálni a Fradinak a bajnoki címhez. Remélem, hogy megverjük őket, aztán majd utána mehetnek ünnepelni.

A hazai pályán elért eredményeknek köszönhetően maradt bent a Puskás, mivel idegenben finoman szólva sem ment a gárdának. Miért?

– Erre sajnos nem tudok válaszolni. Mindig akadt a kilencven perc során egy negatív hullám, ami pontot, pontokat vitt el a konyháról. Azt se mondhatnám, hogy rágörcsöltünk volna, mitől kellett volna félnünk? A Ferencvárost, a Vidit és a Honvédot is megvertük az idei kiírásban, tudtuk, hogy bárki ellen lehet sanszunk. Olyan gólokat viszont kevés együttes bír el, amilyeneket mi kaptunk. A kispestiekkel rúgattunk kettőt, majd az Újpest ellen fejeltünk egy öngólt – ez nem segített rajtunk.

Meg is köszönték Radoki János munkáját. Ekkora a különbség közte és a megbízott edző, Komjáti András között?

– Bandi bá’ jó hatással volt ránk, egyből próbálta oldani a feszültséget az öltözőben, amikor átvette a csapatot. Szeretjük a poénjait, de ami ennél is fontosabb, még veretlenek vagyunk vele: hat meccsen három győzelem és három döntetlen a mérleg. Radoki nagyon felkészült szakember, aki mindig kemény edzéseket vezényelt. Egy másfajta futballt szeretett volna velünk játszatni, ahhoz, hogy ezt az új rendszert elsajátítsuk, talán egy kicsivel több idő kellett volna. A labdabirtoklásos, letámadós foci néha bevált, a Vidit például ezzel győztük le. Ezért rosszat nem tudok mondani róla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában