A másodosztály, az más kávéház

2019.05.27. 11:48

Kanyó Bence a következő szezonban is dobogóra várja a csapatot

A 2018/19-es férfi kézilabda NB II második helyén záró Alba-MÁV Előre irányítója 22 mérkőzésen 131 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, Kanyó Bence a következő szezonban is dobogóra várja a csapatot.

Krebsz András

Kanyó Bence néhány éve még külföldön kézilabdázott

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Tavaly nyáron két testvérével együtt igazolt Székesfehérvárra Kanyó Bence, aki előtte csak magasabb osztályokban kézilabdázott. Az NB II-es mezőnyből kiemelkedő játékos végig vezéregyénisége volt az Alba-MÁV Előrének.

– A tavalyi gyengébb szereplés után azzal a céllal érkeztünk Tatáról, hogy az itt lévő fiataloknak segítséget nyújtsunk a csapat megszilárdításában. Habár hatodikként fordultunk, a sűrű mezőny miatt bíztunk a dobogóban. Tavaszra összeálltunk, Bárdos Gergő téli érkezése is lendületet adott. Az ezüstöt ugyan jobb egymás elleni eredményünknek köszönhetjük, a második hely mégsem a szerencsén, hanem a kemény munkán múlott, a közvetlen riválisainkat egy döntetlent leszámítva oda-vissza legyőztük – értékelt a 28 éves irányító, aki a Tatabánya együttesénél utánpótlásedzőként dolgozik.

Kanyó Bence néhány éve még külföldön kézilabdázott
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A góllövőlistán az előkelő 5. helyen végzett, hogyan értékeli a saját teljesítményét?

– Soha nem szabad elégedettnek lenni. A meccsek nagy részében jól jött ki a lépés, és segített a Tatáról érkező csapattársaimmal való összeszokottság is. Jövőre szeretném túlszárnyalni az idei évemet.

A Kanyó fivérek továbbra is maradnak Fehérváron?

– Nyugodtan mondhatjuk, hogy igen.

Szeretne újra magasabb osztályban szerepelni?

– Szép lenne, ha az Alba visszakerülne a másodosztályba, ettől senki sem zárkózik el közülünk, azonban látni kell, ehhez nagyobb bázisra, erősítésre lenne szüksége a klubnak. Az már egy más kávéház, de természetesen nyitottak vagyunk mindenre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában