Búcsú a sivatagtól

2019.04.01. 21:58

Kovács Bálint negyedikként zárta a katari viadalt

A kétfutamos hétvégén egyszer ugyan ismét dobogóra állhatott a fehérvári motoros, akinek végül nem sikerült ledolgoznia harmincpontos hátrányát, így összesítésben a negyedik helyen végzett a Losail Ázsia Bajnokság Superstock 600 kategóriában.

Nagy Péter

Az ezer köbcentiméteres gyorsasági motorokhoz szokott pilóta, Kovács Bálint már második esztendeje, hogy télvíz idején hatszázasokra cseréli „paripáját” a közel-keleti állam pontvadászatában. A H-Moto Team még mindig csak 17 éves üdvöskéje ötödik versenyhétvégéjére utazott ki a közelmúltban, hogy ha egy kis szerencsével is, de elcsípje a harmadik helyet az összesített táblázaton. A harmincpontos hátrány azonban csak matematikailag tűnt ledolgozhatónak a bronzérmes pozícióban lévő Mashel Al Naimivel szemben, a negyedik helyet viszont már semmiképp sem akarta kiengedni kezéből a fiatal székesfehérvári sportoló. Nem foglalkozott sokat a matekkal a Fejér megyei kiválóság, hiszen már a szabadedzések alatt megfutotta addigi legjobb köridejét. De hiába ment jól a Kawasaki, az időmérőn egy nem várt baki sajnos visszavetette Bálintot.

– Kifejezetten jól éreztem magam a motoron a szabadedzéseken, és jó előjel volt a továbbiakra, hogy sikerült az eddigi legjobb köridőmet megjavítanom. Az időmérőn a negyedik rajthelyet szereztem meg, mivel egy bosszantó hibát követően nem tudtam teljesen kihozni magamból a maximumot. Az első futamon, a leintés előtti körökben utolértem az előttem haladót, akit aztán az utolsó kanyarban kifékeztem, így ebben a szezonban már harmadszor állhattam fel a dobogóra. A második verseny sokkal simább volt, a rajt utáni kisebb csatáktól eltekintve nyugodtan motoroztam végig, és ezúttal a negyedik helyen zártam. Az itteni szereplésem jó alapot ad az európai versenyekhez, nagyon köszönöm, hogy immár másodszor vehettem részt a katari sorozatban – mondta Kovács. Összesítésben így negyedikként zárt az ifjú tehetség, aki háromszor is felléphetett a pódiumra idén, és negyediknél hátrébb nem is végzett.

A katari idényzárón is volt minek örülnie Kovács Bálintnak, aki az első futamon harmadik lett
Fotó: H-Moto Team

Nem csoda, hogy ezzel a helyiek szimpátiáját is kivívta. A bajnokság főszervezője, Khalid Al Remaihi a következőket mondta róla:

– Bálint végig nagyon komoly teljesítményt nyújtott, ami ilyen fiatalon igazán tiszteletet érdemel. Már a második szezont teljesítette ebben a bajnokságban, és örömmel láttam, hogy mennyit fejlődött az előző évhez képest. Ő egyben a mi nagykövetünk is, rajta keresztül szeretnénk elérni, hogy más európai motoros is eljöjjön hozzánk versenyezni.

Az utolsó futamot követően repülőre pattant a brigád, Bálintot hétfőn már a megyeszékhelyen értük utol.

– Azt hiszem, reális végeredmény született – kezdte értékelését az ezer köbcentisek magyar bajnoka. – Talán sokan egy kézlegyintéssel elintéznék a katari bajnokságot, pedig tudni kell, egytől egyig profi versenyzők alkotják a mezőnyt. A dobogón végzőkkel volt a hazai pálya is, akiknek a kisujjukban volt a Losail Circuit, ráadásul a saját motorjaikkal mehettek minden fordulóban. Eleinte több mint húszan álltunk rajthoz, később egy kicsit megcsappant a létszám ugyan, de riválisokból így sem volt hiány. Most már az európai viadalokra összpontosítok, amiben az is segít, hogy kedvezményesen hozzájutottunk egy új Suzukihoz, jelenleg azt rakjuk össze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában