Finnországban folytatja

2019.04.02. 20:00

Elköszön a gólkirály, Hári János

Az EBEL egyik legértékesebb játékosa távozik az osztrák ligából, Finnországban szerepel a folytatásban.

Horog László

Másfél éve, 2017 szeptemberében került a koronázóvárosba. Szerződést bontott a DEL-ben érdekelt Düsseldorfer EG együttesével, azonnal lecsaptak rá a fehérváriak. Az elmúlt szezonban is a klub legeredményesebbje volt, 46 kanadai ponttal, a 2018–19-es idényben még emlékezeteset produkált, az alapszakaszban 61 egységet gyűjtött, végül 67 ponttal zárt. A válogatott kerettel a kazahsztáni vb-re készülő támadó a következő szezonban már nem a fehérváriakat erősíti.

– Nyolcvan pontot szerettem volna elérni, de ezzel sem lehetek elégedetlen. Kimondottan jó szezont produkáltunk, nagyon jó csapat jött össze, élveztem minden mérkőzést. Főként hazai pályán játszottunk jól, veszélyesek voltunk bárkire, de idegenben is arattunk fontos győzelmeket. Jól kezdtünk, aztán volt egy gyengébb sorozatunk, az élmezőny távolodott, novemberben 12 pontra voltunk a 6. helyezettől. Összekaptuk magunkat, remekeltünk, az alapszakasz utolsó 30 fordulójának összesítését megnyertük. A drukkerek támogatását végig élveztük, az edzői stáb nagyon jól dolgozott. Nem voltak gólzáporos meccseink, a sortársaimmal remekül megértettem magam, Anze Kuralt és Timotej Sille volt mellettem, aztán a sor karácsonykor felbomlott. Mindketten súlyosan megsérültek, új fiúkkal folytattam. Ez is működött, de kevésbé voltam eredményes.

Amikor a Salzburg elleni negyeddöntőről faggatom, a 4-2-es összesítéssel elveszített páros csatáról, azt mondja, nem sok hiányzott.

Apróságokon múlt, szinte azonos erőt képviselt mindkét csapat, közel voltunk az elődöntőhöz. Az első meccset itthon megnyertük, kint a vége előtt két perccel még vezettünk, majd hosszabbításban kikaptunk. Az újabb, ausztriai meccs felénél két góllal vezettünk, mégis vesztettünk. Jó csapat a Red Bull, de felnőttünk hozzájuk. Úgy gondolom, a Bécs a legerősebb, de a Graz is nagyon szervezett hokit játszik idén.

Hári János remek másfél évet töltött a koronázóvárosban
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Jövőre máshol

Bár a fehérvári klubtól kedvező ajánlatot kapott, a 26 éves támadó a következő szezont mégsem Fehérváron kezdi.

– Az egyik legjobb idényem volt, a Fehérvár nagyon korrekt ajánlatot adott, de volt több lehetőségem az EBEL-ből, más klubok is kerestek. Úgy döntöttem, váltok, Finnországban folytatom, erről időben tájékoztattam a Volán vezetőit is. Az északi országból is több egyesülettől kerestek, megfontolt döntést hoztam, egy élcsapathoz írtam alá. A klub a rájátszásban szerepel, a nevét azért nem árulom el, mert a vezetők kérték, ők szeretnék elsőként bejelenteni a leigazolásomat. A döntésem nem pénzkérdés volt, úgy érzem, a finneknél előrelépek, jobb játékossá válhatok.

Hári megfordult már az országban, a Helsingfors IFK-ban – ezúttal más együttesben folytatja –, amúgy karrierjének jelentős momentumai Svédországhoz kötődnek.

– Játszottam a svédeknél, a finneknél, keveset a németeknél és sokat az EBEL-ben. A svéd liga toronymagasan a legjobb, a többi pontvadászat között nem érzek jelentős különbséget. A svéd bajnokság után a finn következik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában