Vereséget szenvedett a Fehérvár Szolnokon

2019.03.09. 19:55

Nagy csatában nyert az Olaj

A bajnok és kupagyőztes Olaj KK fogadta az Albát. Hatalmas küzdelemben, 76-66-ra nyertek a házigazdák.

Horog László

A véghajrában nem sikerült semlegesíteni a fehér mezes hazaiak próbálkozásait Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

A rangadó első pontjait Freeman szerezte, aztán Benke talált be a sarokból. Freeman duplával válaszolt, Vojvoda triplája is célt ért, Andric kétpontosával pedig már a Szolnok lépett meg három ponttal, 8-5. Nemanja Milosevic pontjaival ismét a vendéglátók kerültek előnybe, majd Andric révén ellépett a házigazda, 14-9. Egalizáltak a vendégek, felváltva estek a kosarak, az első negyed után 22-20 állt a táblán. Tóth Ádám megmozdulásaival megugrott a házigazda – 27-20 –, majd Zeno távolról hozta közelebb a látogatókat. Tóth a folytatásban is elemében volt, őrizte előnyét az alföldi brigád. Peterson kosarával araszolt közelebb az Alba, időt kért a szolnoki tréner, Dragan Aleksic, 29-25. Zeno hármasával közelített a Fehérvár, Aleksicnek időt is kellett kérnie. Andric és Malesevic is betalált nehéz szögből, elkapta a ritmust az Alba, Zeno, Cabezas és Tóth látványos triplájával már a vendégek vezettek, félidőben 37-39-re álltak a felek.

A véghajrában nem sikerült semlegesíteni a fehér mezes hazaiak próbálkozásait
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Remekül indította a folytatást az Alba, hat ponttal elléptek, azonban Andric vezérletével visszajött a tiszaligeti legénység. Őrizte szűk előnyét a Fehérvár, kintről tüzeltek a fi úk, ám nem sok sikerrel. Andric ügyeskedett, átvette a vezetést a Szolnok, válasz gyanánt Lóránt Péter kintről szerezte első pontjait, 49-50. Hullámzott a meccs, alföldi pontok után Ramirez időt kért. Hol az egyik, hol a másik fél vezetett egy-egy ponttal, de mindig jött válasz a túloldalról. Aztán az Olaj dominált, három negyed után 56-52-re vezettek a hazaiak. Cabezas leült, Takács Milán kapott bizalmat a fehérváriaknál. Freeman kosarára Vojvoda azonnal reagált távolról, az irányító, Rowsey pontjaival tartotta a differenciát a vendéglátó, 64-58. A lepattanók a hazaiak kezében landoltak, hét ponttal vezettek a szolnokiak, időt kért Ramirez. Freeman büntetőit bedobta, Zeno pedig ziccerét, Aleksic azonnal magához intette tanítványait, 68-66-nál. Vojvoda hármast hintett, a fehérváriak kapkodva fejezték be támadásaikat, a hazaiak a végén mindent beszórtak, 76-66-ra nyert a Szolnok

 

Szolnoki Olaj KK-Alba Fehérvár 76-66 (22-20, 15-19, 19-13, 20-14)

Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 2000 néző, vezette: Praksch P., Ádám J., Pozsonyi L. (Faidt M.)

Szolnoki Olaj KK: Vojvoda 20/18, Benke 7/3, Malesevic 7/3, N. Milosevic 9/6, Andric 14/3. Csere: Tóth Á. 10, Rowsey 7/6, Rudner2. Vezetőedző: Dragan Aleksic

Alba Fehérvár: Cabezas 10/3, Zeno 20/12, Freeman 19/3, Lóránt 2, Heath 6. Csere: Tóth P. 3/3, Peterson 6, Keller I. -, Filipovics -, Takács M. -. Vezetőedző: Jesus Ramirez

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában