Helyzetek hada sem volt elég

2019.03.31. 21:57

Egy pontot tartott otthon a Csákvár

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 30. fordulójában az öt mérkőzés óta nyeretlen Csákvár a Tiszakécskét fogadta hazai pályán.

Dévai N. Csaba

Aqvital FC Csákvár-Duna Aszfalt TVSE 0-0

Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. V.: Böcskei (Legeza, Horváth Z.)

Csákvár: Markek – Csilus Á., Kiprich D., Baranyai, Galambos (Daru, 66.) – Farkas A., Mészáros D., – Skribek (Szabó M., 70.), Papp M., Deutsch L. – Baracskai Vezetőedző: Szijjártó István.

Tiszakécske: Molnár M. – Sváb, Csáki, Kardos, Benkó (Oláh M. 59.) – Szabó D. (Stoia­covici, 65.), Kocsis G., Tölgyesi, Károly – Batizi-Pócsi, Kardos. Vezetőedző: Sazbó István László.

Az első negyed óra egyértelműen a szikrázó napsütésben játszó hazaiaké volt, mezőnyfölényük mellett állandó vendégek voltak a tiszakécskei tizenhatosnál. A hetedik percben Csilus Ádám előtt adódott ordító helyzet, körülbelül hét méterre állt üresen a kécskei kaputól, ám Molnár Márk és a bal kapufa együttes erővel hárítani tudott. Maradtak támadásban a Fejér megyeiek, Kiprich visszafejelt labdája után Farkas Aurél lőtt a kécskei kapuba, ám a játékvezető les miatt érvénytelenített a találatot. Félórányi játék után teljesen beszorította ellenfelét a Csákvár, az akció azonban tétova passzolgatássá szelídült, és egy kirúgással ért dicstelen véget. Tíz perccel a vége előtt Csilus adott be veszélyesen, labdája viszont minden érkező feje fölött elszállt. A vendégek részéről Szabó Dávid iratkozott fel a lőlapra, próbálkozása viszont Markek kapuja fölött-mellett hagyta el a játékteret. A legvégén Batizi-Pócsi lövése után reklamáltak kezezést és tizenegyest a vendégszurkolók és -játékosok, a játékvezető azonban továbbot intett, 0-0-val ért véget az első negyvenöt perc.

Remek támadásokat igen, gólt viszont nem látott a publikum
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Papp Máté lövésével indult a folytatás, amit Molnár szép mozdulattal ütött szögletre, majd szinte rögtön ezután Farkas Aurél elé került egy kipattanó, ám a csákváriak játékosa az üres kapu helyett Molnár lábába rúgta a labdát. Alaposan felpörgött a játék, a vendégeknek sikerült is kiegyenlíteni – lesgólokat tekintve. A kedélyek lenyugvása után is maradt a hazai mezőnyfölény, a nem hivatalos statisztika szerint 63-37 százalék volt a labdabirtoklási arány. A 70. percben Skribek táncolta körbe a labdát, magánakciója viszont nem zárult sikerrel. A 84. percben Daru Bence is szerzett egy lesgólt, míg az eredményjelző makacsul 0-0-át mutatott. Ez nem is változott a végéig, pontosztozkodással zárult az összecsapás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában