nem lesz könnyű feladat

2019.02.16. 10:00

Rangadóra készülhet az FKC

A női kézilabda NB I vasárnapi játéknapján Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe utaznak a fehérvári kézis lányok, hogy a tabellán közvetlenül mögöttük álló Kisvárda ellen mérkőzzenek meg.

Dévai Nándor Csaba

Ami a győriek szorításában nem sikerült, Kisvárdán összejöhet

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A bajnokság 15. fordulója előtt elfoglalt hetedik helyről indulva az ötödikig léphetnek előre, ugyanakkor a Kisvárdával helyet cserélve nyolcadikok is lehetnek az Alba Fehérvár KC játékosai. Ezzel a tudattal léphetnek pályára Deli Rita tanítványai, akik elmúlt mérkőzéseiken kivétel nélkül küzdelmes meccseket vívtak.

Ezalatt összecsaptak a bajnokság két legerősebb együttesével, aminek eredményeként a Ferencvárostól három, a Győr ellen tízgólos vereséget szenvedtek. Ezeken kívül a Siófokkal szemben is egy komoly, 17 gólos vereségbe futottak bele, emellett egy Vác és egy Békéscsaba elleni győzelemmel javítottak.

Ami a győriek szorításában nem sikerült, Kisvárdán összejöhet
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A mérkőzés előtt Alexandra Nasciemnto, az FKC házi gólkirálya latolgatta az esélyeket.

– A Kisvárda egy nagyon jó erőkből álló csapat, kiváló játékosok alkotják. Ugyanakkor most, amikor szembekerülünk egymással, kissé rossz formában találjuk őket. Kielemeztük a játékukat, tudjuk, mik az erősségeik, gyengeségeik, már csak arra kell törekednünk, hogy ezt a magunk javára fordítsuk. Nem lesz könnyű feladat, de készen állunk a megvalósítására – mondta a fehérváriak brazil átlövője.

Ahogy az idén már 110 gólnál járó játékos is említette, a Kisvárda két vereség után fordul rá a találkozóra, miután az Érd és a Mosonmagyaróvár otthonából is pont nélkül voltak kénytelenek távozni. A negyedik helyezett érdiek komolyabban megszórták őket, nyolccal kaptak ki, míg az Óvár egyetlen góllal bizonyult csak jobbnak. Legjobb játékosuk Radojevic Tamara, aki 67 lőtt góljával számít a kisvárdaiak legeredményesebb lövőjének. Az angolai Isabel Evelize Wangimba Guialo szintén 60 gól felett termelt eddig a szabolcsiak színeiben, így rá is érdemes lesz odafigyelnie a fontos három pontért utazó fehérvári játékosoknak.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik a kisvárdai Városi Sportcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában