agárd

2019.01.01. 21:16

Szép számmal nyargaltak a Pezsgőfutáson

Az óév végén ismét megrendezték a hagyományos, immár harmincnegyedszer rajtoló Agárdi Pezsgőfutást, amelyen közel háromszázan vettek részt, háromféle távon.

Káldor András

Három távon, 4 és fél, 12 kilométeren és tókörön futottak a VVSI- től rajtoló mozogni vágyók 2018 utolsó versenyén Fotó:Ironteam

December 31-én az Ironteam Szabadidő és Tömegsport Egyesület rendezésében a több mint három évtizedes múltra visszatekintő patinás sportesemény rajtjának a VVSI Sportcentrum nemzetközi színvonalú létesítménye adott otthont. A futók a Sportiskolához is értek vissza a 4,5 és 12 kilométeres távokról, valamint most sem maradhatott el a Velencei- tavat megkerülő kör, melynek távja 30 kilométer volt.

Három távon, 4 és fél, 12 kilométeren és tókörön futottak a VVSI-
től rajtoló mozogni vágyók 2018 utolsó versenyén Fotó:Ironteam

Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az indulók célja most sem elsősorban a nyeremények begyűjtése, hanem a közös élményszerzés volt, éppen ezért – szilveszterhez méltó módon – sokan tréfás jelmezekben futották végig a kiszemelt távokat. – Ötfokos hőmérséklet, szikrázó napsütés volt, viszont a hideg, 50-60 kilométeres szél kellemetlenül érintett bennünket – tudtuk meg a fehérvári maratoni futó Kaufer Tamástól. – Ettől függetlenül jó hangulatú versenynek, kiváló közösségépítő futásnak bizonyult a megmérettetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában