Fa Nándor szeretetről, hajókról, vízen és földön töltött karácsonyokról

– Ott álltunk a karácsonyfa mellett és mindenki örült a másiknak, mert így akartuk. Együtt ünnepeltünk, és közben volt egy fejlámpás

túránk. Nagyon szeretek menni az erdőben, a csend erdejében éjszaka. Gyalogoltunk vagy 10-15 kilométert, jóval éjfél után értünk haza. Ez néhány olyan nap volt, amilyennek lennie kellett: szeretettel, békésen, de mégis aktívan és szépen. És állunk a jövő év elébe.

– Eredetileg úgy volt, hogy az üzemcsarnokban találkozunk… Ez azt jelenti, hogy ilyenkor is van dolgod a vállalkozással? Nem tudsz leállni?

– Nem akarok, eszem ágában sincs. A munkatársaimat pihenni engedtem, de én magam már teszem, amit tennem kell.

– Mi a feladat?

– Továbbra is kikötők, kikötői berendezések gyártása és építése. Kicsik és nagyok, szépek és még szebbek. Egyre több munkatársra van szükségem. Azzal a gonddal küzdök, mint itthon annyian mások is, hogy nehéz hasznavehető kollégákat találni. De megoldjuk.

– Hogyan? Mi a titka?

– Az, hogy rendesen meg kell fizetni őket. Vége van már annak az időnek, amikor elég volt zsebbe adni óránként néhány száz forintot. Európai fizetéseket kell adni, és akkor találni is valamihez értő, valamit alkotni kívánó munkatársakat. Ilyen irányt választottam, és ha a termék ezt nem bírja el, akkor baj van, akkor rosszul csinálom az üzletet. De bírja, termelünk, fejlődünk és egyre nagyobb munkákat kapunk.

– Milyen vizekre kerülnek a kikötőelemek?

– Most elsősorban a Balatonra dolgozunk, ahol már meglévő kikötőket fejlesztünk és bővítünk. Nagy különbséget kell tenni a magyar gazdaság, és a magyar multigazdaság között. A miénk más történet, más szint, ez egy másik film: mi ebben állunk helyt, ebben érezzük jól magunkat és megvagyunk, köszönjük szépen.

– Az ünnep alatt eszedbe jutottak azok a pillanatok, amikor kint voltál karácsonykor a hullámok között?

– Érdekes módon nem, csak most, hogy beszélgetünk, most gondolok rá. Időnként előveszem a könyvemet, és egy-egy fejezetet elolvasok, újra átélek, de a szellemem most nem dobta vissza azt az időszakot, amikor egyedül karácsonyoztam az óceánon és csak telefonon beszéltem a szeretteimmel. Inkább maradéktalanul élveztem a család közelségét és az itthonlétet.

– Én arra emlékszem, amikor papírból vágtál ki magadnak egy fenyőfát a vízen… Talán 1996-ban lehetett.

– A legutóbbi úton is volt egy kedves kis műanyag karácsonyfám, amit kiraktam a műszerfalra, de azt itthonról vittem magammal.

– Nehéz volt lélekben túlélni azokat a napokat?

– Ez teljes mértékben tudati tényező. Az embernek el kell rendeznie magában, hogy az nem áldozat, hogy én itt vagyok, ők, a szeretteim pedig ott. Hiszen ezt én választottam, ez így és ezért történik, s ennek ez az ára. És ezzel nem szabad többet foglalkozni. Lényeges az a fajta gondolati fegyelem, ami kizárja a felesleges önkínzást. Én erre mindig képes voltam.

– A régi hajód, a Budapest jutott eszembe, amit drogcsempészek használtak és gyújtottak fel a rajta lévő másfél tonna kokainnal együtt, és a neveddel együtt futott szerte a téves hír a világban, hogy a Spirit of Hungary-ról van szó. Ennek hallatán is kellett némi önfegyelem.

– Tizennyolc év után már semmi közöm nem volt a hajóhoz, mégis rosszul esett, ami történt. Nem is a tévedés esett rosszul, azt inkább a családom viselte nehezen, bár azonnal helyreigazított a sajtó, amint kértük. Számomra inkább az volt a fájó, hogy azt a hajót lélekben egy kicsit a részemnek tekintettem, a szívemben egy kicsit még az enyém volt. Nem is olyan régen, a Vendée Globe rajtjánál még ott álltam mellette a dokkban, aztán rossz kezekbe került és kiégett.

– Hol lehet most?

– Szerintem, mint tárgyi bizonyíték vesztegel valamelyik kikötőben St. Martin alatt, amíg folyik a drogcsempészek elleni eljárás. A történet szomorú, de ennyi.

– Hol van a Spirit of Hungary?

– Egy műhelyben Les Sables d’ Olonne-ban, s már megvan a vitorlázó is, aki indul vele a következő Vendée Globe-on. Időről időre megyek és segítem őt tervekkel, elképzelésekkel, munkával, bárhogy. Jelentős, sport- és vitorlásszakmai módosítások nem lesznek, inkább ergonómiai, külalaki változtatások történnek majd a hajón. A belga szkipper, aki szeretné megvitorlázni, azt mondta, nincs

nagyobb vágya, mint amit én teljesítettem. Arra, egy nagyjából 85 napos menetre a hajó biztonsággal képes olyan vitorlázással, amit én csináltam. De, hogy ő mit tesz majd, nem tudom. És persze szüksége lesz szerencsére is, hiszen egyikőnk sem akkora tudós, hogy előre lássa, minek szalad neki az éjszakában.

– Újabb díjjal zárult az év, beválasztottak a Halhatatlanok Klubjába, januárban avatnak taggá. Mit jelent ez neked?

– Jó érzés olyan nagyszerű sportemberek közé tartozni, akiket mindig is tiszteltem. Régóta tudok a klub létezéséről, ahol a nemzet legnagyobb sportolói választanak tagot maguk közé. Kiválasztottnak lenni ilyenek által, nagy megtiszteltetés. Olyan, mint amikor az ember próféta lesz a saját hazájában.