Átírták a forgatókönyvet

2019.01.25. 10:00

Az AV19 elnöke szerint nem a csarnokra mondtak nemet, hanem a költségekre

A Fehérvár AV19 együttese kedden este megnyerte a Magyar Kupát, a klub története során tizenegyedszer, valamint készül a felsőházra az osztrák bajnokság középszakaszában. Az elnök, Gál Péter Pál bizakodó.

Horog László

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok marad még jó ideig a Fehérvár AV19 otthona

Fotó: Soós Attila

– A szezon előtt, szeptember első hétvégéjén rendezett Szuperkupa-döntőt elvesztettük a MAC ellen, azóta azonban remekül alakulnak a dolgok. Az osztrák bázisú bajnokságban a 6., tehát felsőházat, biztos rájátszást érő helyen vagyunk, pénteken a Zágrábot fogadjuk, vasárnap Grazban lépünk pályára. A Linz van mögöttünk, a sorsolásuk kedvezőbb, mint a miénk, azonban optimisták vagyunk, remélem, képesek leszünk megőrizni a jelenlegi, előkelő pozíciónkat. Az mindenképpen nagy öröm, hogy a Magyar Kupát a hét közben elhódítottuk, 6-3-ra vertük a MAC-ot. Nívós meccs volt, EBEL-szintű játékkal. Bizonyítottuk, hogy mi vagyunk a legjobb magyar csapat, ráadásul remekül kiszolgáltuk lelkes közönségünket, akik ismét remek hangulatot teremtettek a telt házas csarnokunkban.

Ha már a csarnok. A múlt hét negatív híre volt, hogy a kormány nemet mondott az elszabadult építőipari árak miatt a hatezres, fehérvári multifunkcionális létesítmény felépítésére. Ez feltétlenül új helyzet, tehát 2020-ban biztosan nem költöznek új otthonukba. Sőt, talán később sem.

– Azt nem mondom, hogy nem lesz. Azonban úgy tűnik, hogy ebben a formában, ezekkel a költségekkel nem épül meg. A magyar hokinak és Székesfehérvár városának szüksége van egy minden igényt kielégítő, modern infrastruktúrával rendelkező arénára. Remélem, a jelenlegi helyzet, a csúszás csak hónapokat jelent, nem pedig éveket. Ugyanis a kormány nem azt mondta ki, hogy Fehérváron nem lesz aréna, hanem azt, hogy ezekkel a feltételekkel, ezekkel a költségekkel nem lesz új létesítmény. Ha jól olvasok a sorok között, az derült ki, hogy a mostani feltételekkel a kormány, mint építtető nem vállalja a beruházást.

Meglepte a döntés?

– Bár végig képben voltam a projekttel kapcsolatban, a bejelentésnek természetesen nem örültem. Amikor elkészült a csarnok tervezete a megfelelő műszaki tartalommal, az árak 13-14 milliárdnál jártak, ami egy hatezres, rendkívül modern, a sportolókat és a közönséget maximálisan kiszolgáló létesítmény esetében reálisnak is mondható. Azonban az, hogy ez a duplájára emelkedett, valóban nem normális, ez engem is meglepett, valamint a kollégáimat is. Felelős vezetőként megértem, hogy a finanszírozó megálljt parancsolt, azt mondta, ebben a formában nem valósulhat meg. De ismétlem, nem azt mondták az illetékesek, hogy csarnok nem lesz, hanem azt, hogy a jelenlegi feltételek közepette nem kerül megépítésre. El kell fogadnunk, ha azt mondják, stop, mert a beruházás mértéke túlmegy az ésszerűség határán. A helyzet egyértelmű, azon kell dolgoznunk Cser-Palkovics András polgármester úrral közösen, hogy találjunk olyan megoldást, ami a befogadóképesség, az infrastrukturális dolgok optimalizálása után ad egy olyan lehetőséget, ami mindenki számára elfogadható. Ugyanis az egyértelmű, a jelenlegi csarnokunknál jóval modernebb arénára van szükségünk. Olyan létesítmény tervét kell letenni az asztalra, amit elfogadnak és záros határidőn belül megépíthető.

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok marad még jó ideig a Fehérvár AV19 otthona
Fotó: Soós Attila

A hatezres csarnokot az eredeti elképzelések szerint egy KHL-ben induló csapatra tervezték, annak realitása mostanában meglehetősen csekély, sőt, gyakorlatilag nulla, hogy a Fehérvár AV19 a világ második legerősebb bajnokságában szerepel. Mekkora csarnok az, amiben érdemes gondolkodni?

– Én a hoki oldaláról közelítem meg, ugyanakkor a város vezetésének szempontjait is megértem, hogy multifunkcionalitás kell, olyan épület, amelyben nagyobb volumenű koncertek, egyéb, rangos események is gond nélkül megrendezhetőek. A hokicsapat tekintetében elsődleges szempont, milyen bajnokságban akarunk indulni, ehhez kell terveznünk az elkövetkező öt, tíz évben. Az EBEL-ben látjuk a jövőnket, ezzel számolunk. Az osztrák ligában való induláshoz egy 4000 férőhelyes arénára van szükségünk, esetleg 4500-as létszámban maximalizálva. A négyezres csarnokot szerintem a csapat megfelelő menedzselésével, átgondolt, tudatos építkezéssel meg tudnánk tölteni, illetve közel telt házas meccseket vívhatnánk. Ez számunkra vállalható feladat.

Ami biztos, egyelőre maradnak a Raktár utcai létesítményben, egy-két évig nem költöznek az új otthonukba.

– Az EBEL-ben való szereplésünket ez nem befolyásolja, a mostani csarnokunk is alkalmas a meccsek rendezésére. Más kérdés, a liga vezetői nagyon örültek egy esetleges új arénának. Ahogy eddig, a folytatásban is csinosítjuk, javítgatjuk a létesítményünket, hiszen azt mindenki tudja, bármennyire szeretjük, ez egy öregedő csarnok – nem véletlenül nevezik retrónak –, amire minden évben egyre többet kell költenünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában